Mindent tálal

2010 legszaftosabb képe itt a HírCsárdán: Bangó Margit Szilveszterre harcsapaprikást főzött és töltött káposztát, és mindezt herendi porcelánban tálalta ki.

Nagyon sokan lencsések, és talán sok rajongómban egy világ omlik össze, de én nem vagyok az újévi lencse híve” – mondta el lapunknak Bangó Margit, aki kitálalt a HírCsárdának. Bangó Margit azt is elmondta: Stahl Judit jól főz, csak túl szép a konyhája, és ő nem tud úgy kitálalni, mint Kovács Lázár és Kaszás Géza csinálták egykoron.

Bangó szerint a jó kitálalás maximum 4 főig lehetséges: azon fölül már csak szedni és merni lehet, kitálalni nem.
A receptkirálynő lapunknak kitálalás közben egy pikáns részletet is elárult: soha nem lesz olyan jó az ágyban mint a konyhában, mert összezsírozná a lepedőt. Látogatásunkkor a művésznő oldalast is sütött fokhagymával, és nyulat is bontott, amelyet az újév során több részletben fogunk közölni.

4 KOMMENT

  1. Az idei esztendő valóban a kitálalás éve volt.
    Lett is eredménye!
    Van aki bokályát ütötte meg, van aki bujdosóvá lett, de olyan is van aki az áristomba érte meg a napfordulót.
    Az a shármos fiú, a Lázár is, az ó évben az abrosz helyett inkább a lepedőn ficcengetett.
    Jött is a kitálalás, a pellengér.