A MILF-nek öltözött Szalai Annamária erről egy markológép mellett beszélt

Meteorit becsapódás, Godzilla miskolci látogatása, földönkívüli invázió és gyilkos baktériumok is szerepelnek az MTI 2011-es hírtervei között. A központi hírgyár valóban felpörgetné az unalomba fulladó hazai tájékoztatást.

Roland Emmerichhel is tárgyal az MTI új vezérigazgatója, hogy nívós hírekkel tudják kiszolgálni a közszolgálati médiumokat. „Már nem elég csak passzívan várni rá, hogy történjék valami, aktívan részt kell venni a hírgyártásban.” – mondta Belénessy Csaba, aki szerint Magyarország megérett rá, hogy a világ figyelmének középpontjába kerüljön.

A tervek szerint az Egyesült Államokban jól működő tornádók és hurrikánok mellett, ország specifikus természeti katasztrófákat is megvalósítanának, így egy balatoni cunami és egy vulkánkitörés a Gellérthegyen akár már a második negyedévben a vezető hírek közé tartozhat, de már dolgoznak egy mágneses viharon és egy Csillagkapuhoz hasonló szerkezet bemutatásán. „Nagyon fontos lesz a látvány, a speciális effektusok és a színészek közül is a legjobbakra számítunk.” – erősítette meg véletlenül Rogán Antal is.

Robert De Niróra például egy 3 milliárd forint értékű kábítószer fogás vár, míg Mark Wahlberg a második magyar űrhajós szerepében tetszeleghet, aki 2011 nyarán jár majd a Holdon. Hugh Grant egy magánnyugdíj-pénztárnak áldozatul eső családapát játszik, akit a kormány megment, míg Michael Madsen áfacsalási ügyek leleplezésében kaphat szerepet.

A hírek általában 1-3 perces bejátszások lesznek, és jól sikerülteket a kereskedelmi csatornák is átveszik majd.

6 KOMMENT

  1. Persze azt is lehetne, hogy fogjuk az orszag mind az 5 160-as IQ feletti lakosat egybegyujtuk, ugyanakkor a komplett fidesz-kdnp-jobbik tegasagot egy 800m mely banyaba zarjuk, rajukomlasztjuk es figyeljuk, hogy az 5 ember kozul melyik tesz lepeseket a kiszabaditasukra. Jo, nem mondom, hogy izgalmas asasok es ketsegbeesett mentesi kiserletek lesznek, de elvezettel lehetne figyelni naprol-napra, hogy hany szazalek szenny van meg eletben odalent.

    Szalacsi Annamaria alkoholista baratunk ugyan lent lenne, de belesuttogahatna a nagy budos sotetbe a millios bunteteseket, mikozben tomjenur rakja jo kereszteny mondjara analisan.

  2. Akinek a NEVE KOTELEZO :
    Vajh’ honnan veszem, hogy egy liberális tag vagy ? Tán mert a maszopról és társairól még rosszat nem írtál ? Néha őket is ásogathatnád , nem ?