Nana! Neked sem szabad!

Február 1-jétől tilos lesz rágyújtani a BKV-megállókban. Addig is átmeneti intézkedésként hétfőtől szájba lehet rúgni azokat, akik a megállóban tüdőzik és a jármű belsejében fújják ki a füstöt.

Tarlós István főpolgármester szabad kezet adott az utasoknak: aki eztán azt tapasztalja, hogy utastársa a kinyíló busz/villamos/hévajtóban még egy utolsó nagyot szív a cigarettájából, hogy aztán azt a szerelvény belsejében fújja ki, azt szájba lehet rúgni belülről, miközben a lépcsőn lépdel fölfelé.

Ugyanez vonatkozik azokra is, akik reggel kávé és cigi, esetleg konyak után, fogmosás nélkül veszik igénybe a BKV szerelvényeit – igaz ez utóbbiakat a lábuk között lehet csak megrúgni, és csak akkor, ha 10 cm-nél közelebb hajolnak az emberhez, vagyis az esetek többségében.

Könyékkel állon verés jár annak, aki ebéd után fokhagymásat büfög, vagy fékezéskor kiesik a szájából az a húscafat, amit az imént bányászott ki a nyelvével a fogai közül. Ismételt elkövetéskor szájmaszkot, újabb vagy súlyosabb esetben pedig bukósisakot adhatnak az utasra úgy, hogy a rostély hátrafelé nézzen.

A polgármester a rendelettől a levegő tisztulását és a szén-dioxid szint drasztikus visszaesését várja.

17 KOMMENT

  1. Simán. Nekem is mindig az jut eszembe, amikor felszáll egy ilyen füstfelhőt a szájába betárazó egyed h egy csaknoriszos rúgással leküldöm a járműről… Amúgy a fingosokkal mit lehet tenni?

  2. szerintem annak életfogytiglan járna, de előtte értelmes választ kellene adnia arra a kérdésre, hogy miért akkor fingasz be, amikor a legnagyobb tömeg van és az ajtó pedig éppen csak, hogy becsukódott

  3. Eléggé szarkasztikus ez a cikk, pedig a cigi része télleg mocsok idegesítő a nemdohányosoknak, h be lehelik a bkv-t füsttel.
    monnyuk kiváncsi leszek, h ki fogja ezt ellenőrizni, és meddig tart “hivatalosan” a buszmegálló 😀

  4. Eddig esőben a nemdohányosoknak kellett a megálló-pavilonon kívül lenni, a bent bűzölgő – füstölgők miatt, baromi szar volt, és még a bagósoknak nem tetszett, ha szóltak érte.
    Most őket szivatják. Végre…

  5. Most az mennyivel jobb. hogy 20 cm-re a megállótól gyújtunk rá?
    Baromság az egész. Aluljáróból már kitiltottak minket. Most a megállókban sem gyújthatunk rá. Legközelebb egész Budapest területén 1millió bírság annak aki cigizik?

  6. bambi: azt is megérdemelnétek.
    A helyzet az, hogy egy dohányosnak fogalma sincs, hogy mennyire zavarja a nemdohányosokat. Muszáj érzékeltetni vele valamennyire.
    Mg egyébként sincs olyan, hogy dohányzáshoz való jog, szóval ez nem korlátozás.

  7. Jaj ne már!!! Milyen világ lesz ezek után?
    Az aluljáróban levő dohányzási tilalom sem elég nektek? Idáig legalább tízszer büntettek meg a mocskok!
    Nekem már az is sok, hogy a járműveken nem lehet rágyújtani! Bezzeg a sofőrt ezt nem zavarja, bár ahogy hallom, ő is meg szokta szegni… . A metró mindennek a ráadása! Most komolyan, ott az állomáson sem lehet cigarettázni és a járműben sem! A fene vigye el őket!
    Követelni kell, hogy a járműveken igenis lehessen rágyújtani! Ez így tényleg hallatlan, mert jönnek különféle baromsággal, hogy valaki szívbeteg, valaki meg allergiás – ugyan már! Mit érdekeljen ez minket – az ő bajuk, hogy nem hordanak maszkot. Nehogy már minket negatívan diszkrimináljanak!
    Tüntessünk a Parlament előtt! Amíg van cigink, addig nem fogjunk megunni!

  8. Sőt ! Csatlakozzanak a “jogunk van a köpködéshez és a hányáshoz” csapatok is a tüntetéshez !
    Mindenkinek joga van undorító módon élni, és a szagokat és a nyomokat rákényszeríteni embertársaira !

  9. Szerintem jogos, hogy a nemdohányzókat zavarja, én attól, hogy rágyújtok nem fújom más pofájába meg igen is jobb arrébb állni ha csak 20cm-t is! Annak ellenére h cigizek a buszmegállóban aluljáróban gyerekek is vannak, meg babák, és kismamák stb…. hát aki cigizik is lehet belátó, és megoldhatja kijelölt dohányzóhelyen az az egy cigi a megállókban nem változtat semmin a dohányosokat tekintve!

  10. Szerény nemdohányos véleményem szerint mint emberi lénynek, pont annyira van valakinek joga dohányozni, mint annak, akinek nem. Viszont azon el kellene gondolkodnia azon ciarettázó polgártársainknak, hogy amennyiben én az orra alá fingok, az számára mennyire gusztustalan. Végtére is muszáj finganom, emberi szükséglet, nehogymár korlátozzanak benne! Jaaaa, hogy dohányozni nem muszáj, nem szükséglet, ráadásul gusztustalan és felesleges tevékenység annak érdekében, hogy nikotint juttassunk a szerveezetünkbe??? Már elnézést kérek, hogy korlátozni kívánom azon szenvedélybeteg polgártársaimat szenvedélyük gyakorlásában, akik károsítják az én egészségemet és komoly negatív behatással vannak hétköznapjaimra. Tőlem csinálhatunk anarchiát, mindenki csináljon mindent, amit akar, cigizzen, kábszerezzen, öljön, lopjon, ahol akar. Kíváncsi lennék, hogy milyen rendszer lenne az.

  11. buszmegállókban, metróaluljárókban külön ki kell alakítani dohányzó és nem dohányzó szektorokat, ott biztosítani kell a megfelelő folyosók szellőztetését dohányzó részen 1.3m3 légtömeget/m2 a nemdohányzóban csak 1.1-et mert ott amúgy is több a “tiszta levegő, valamint ki kell alakítani dohányzó és nem dohányzó járatokat amik felváltva közlekednek egymást szorosan követve hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, a sinen közlekedő szerelvényeknek értelemszerűen mint a vasúti járműveken külön kell dohányzó, nem dohányzó, hagymás,kolbászos lehelletű és tüdőgondozó vagonokat kialakítani plusz pihenő”ahol nem lehet hangoskodni” és mulató ahol kredenc postás feri matyi és a hegedűs zenék szólnak, ahol csak 2 vagy kevesebb kocsi közlekedik ott bővíteni kell a szerelvényt vagy kisebb kocsikat gyártani.