Az üzenet pedig világos mindenkinek

Sokkoló jelenetnek voltak tanúi az alabamai Indian Springs település lakói: a helyi rendőrök ugyanis egy háromezer kiscicát rejtő tömegsírt tártak fel egy tinédzser hátsó kertjében.

„Teljesen ledöbbentünk, mert mindannyian megkaptuk a lánclevelet, ami erre figyelmeztet, de senki sem gondolta volna, hogy igaz is” – nyilatkozta egy rendkívüli sajtótájékoztatón a feltárásokat vezető rendőrkapitány. Elmondása szerint Peter Neville, 17 éves tinédzser, már régóta gyanús volt nekik, de mindig azzal védekezett, hogy van barátnője és vele éli szexuális életét.

A razziára végül egy rosszul sikerült Chatroulette-beszélgetés után került sor, amikor a beszélgetőpartnerek között szörföző rendőrkapitány meglátta, mit művel Neville a számítógépénél. „Egyértelmű volt az eset, maszturbálni egyébként is bűn, és amikor kiértünk a házhoz, már egyértelművé vált, hol kell keresnünk a kiscicákat” – zárta le a sajtótájékoztatót megrendülten a rendőr.

„Az alkotmányozó hatalom is Istentől való, a macskás képnek pedig sürgősen bele kell kerülnie az Alkotmányba, hogy elkerüljük a hasonló tragédiákat Magyarországon” – nyilatkozta az ügyről Schmitt Pál motorja, Harley államtitkár.

9 KOMMENT

  1. Szerintem az a baj, hogy nem erkölcsös közegben nőtt fel szegény gyerek. Például sokkal jobb behatásokat kapott volna, ha katolikus papokra bízzák az illető felnevelését. Akkor biztos nem csinált volna ilyet!

  2. Jó lesz odafigyelni a faszbúkra is,mert az most nagyon nyomul és ki tudja hány tinédzser maszturbál még ilyen kiscicákkal.
    Szerintem voltam is sztrájnkozni ez miatt is,meg hogy legyen nyugdíjjjam kétszáz ezer ha már 40 éves leszek,addigra talan befigyel egy babetta is.
    Az a rész tecccett még:
    „Egyértelmű volt az eset, maszturbálni egyébként is bűn, és amikor kiértünk a házhoz, már egyértelművé vált, hol kell keresnünk a kiscicákat” – zárta le a sajtótájékoztatót megrendülten a rendőr.
    Hogy ezek a rendőrök milyen bravúrhóssak…