Orbán erről Cher és Stevie Wonder társaságában beszélt

„Mihelyt stabilizálódik a forint, felélesztjük a magyarság ezer éve halott tradícióját, és megtudja a világ, hogy nem szorulunk az IMF-re!” mondta Orbán Viktor egy kispesti lakossági fórumon.

Nem szorulunk rá a nyugatra, épp eleget védtük őket a török és az oroszok ellen, épp ideje, hogy onnan folytassuk, ahol ezer éve abbahagytuk” – mondta Orbán Viktor azon a lakossági fórumon, ahol a Lázár-testvérek is megjelentek olyan egyedi fogat- és nyeregmegoldásokkal, amelyek mind a hatékony és gyors utazás, mind a nyereg alatti húspuhítás kihívásaira hatékony választ adnak.

A Fidesz előkészítette és várhatóan meg is fogja szavazni azt a törvénycsomagot, amely szerint 2011 augusztusában visszaállítják majd a hadkötelezettséget, az így verbuvált ifjú sereggel pedig 2012 tavaszán nyugat és dél felé indulnak kalandozni. A törvénycsomag neve: Magyarország mint soros EU-elnök küldötteinek tanulmányi kirándulása a tagállamokban.

A Fidesz egyelőre nem meri nyíltan használni a „kalandozás” kifejezést, nehogy a nyugati sajtóban hisztériát keltsen, ám Orbán a lakossági fórumon elmondta: „Nem állunk meg Sankt Gallennél”. A történtekről megkérdeztünk néhány ellenzéki politikust is. A hír hallatára Demszky Gábor ennyit reagált: „Csak Horvátországba ne!

6 KOMMENT

  1. “visszaállítják majd a hadkötelezettséget” – az eddigiek után már ez sem tűnik viccnek..De viselkedjünk , mert előbb utóbb jöhet a lefüggönyözött szürke suzuki:)

  2. Ahogy a képről látom, jól érezhette magát miniszterelnök urunk Kispesten.
    Volt ott ser, kapott egy feketét is, és saját pincére volt.

    Egyébként javaslom, hogy kalandozzunk először Észak-Korea fele.
    Magunkba szívjuk a politikai kuttúrát, oszt hazagyűve átűtettyük a gyakorlatbá.
    Má alig várom, hogy megin nyereg alatt puhíthassuk a húst, és rovásírással nyomjuk az Ímélt.

  3. Van annyi Emós… szal. a fekete sereg felállítása sem lehet probléma, igaz az pár évvel már a kalandozások után volt, de Bécs azért csábító…
    Ha kis szerencsénk van, jól bemorcosodnak nyugaton, és leigázzák az országot. Az megoldaná a problémákat… …sőt, lassan már a törököket fogjuk visszasírni 🙂

  4. Vizion: a torokokkel tenyleg semmi gond nem volt, egyszer majd ott jarva emlitsd meg, hogy magyar vagy. Keblukre olelnek, felearon adjak a cuccot, es meghivnak kavezni. Es ez tenyleg nem vicc. Az o tertenelmukben az ittletuk barati volt, a magyarokat testveruknek tekintik. A nyugati igaert magam is nagyon lobbizok, mert ez az orszag igy egy darab szar, es bizony most 10 millio ember nagyresze (2/3?) primitiv ostoba, kisebb resze bodzat szed, es van egy mikro reteg, akik olvasottak, nyiltak, tanultak es erdeklodtek a tortenelem irant, szellemi munkat vegeznek. Na ezek tovabb latnak, mint 2011.01.01 es nagyon-nagyon fajlaljak, hogy az eddig sem nagyon felduzzadt egesz elet alatt felhalmozott megtakaritasuk (ertsd: tisztesseges munkaval megszerzett vagyon) lassan egy kalap szart sem fog erni legujabb kormanyunk miatt, igy nem tudjak emelt fovel, erdemeik szerint elhagyni ezt a pocegodrot. Az elozok alatt keresni nem lehetett, ez alatt elni sem.

    Mindenkitol elnezest kerek, ezt itt is egyszer kiadom magambol, es tobbet nem pedzem a temat, illetve nem reagalok az erre irt velemenyekre.

    Bocs 🙂

  5. kalandozzon a faszom!
    ha azt akarják, hogy elhajtsam a lábasjószágot, zsebrevágjam az aranyat, megdugjam az összes szüzet akkor jöjjenek ide a mocskos nyugati tetvek.
    a déliek meg menjenek a szaharába, büdöd berberekkel párszani (vihetik a zorbánpápát is).

    tököm tele már, de komolyan, hát nem maradhatnánk egyszer nyugton a valagunkon? (lovunk sincs má’ amúgy, majd mindenki két szál gyulai lókolbásszal a lába között indul hadjáratra? hülye ez a gusztos péter, én mondom!)

  6. Szerintem nyugatra ne menjünk. Előbb északra menjünk egy kicsit, aztán keletre, aztán délre, és amikor a Kárpát-medencét végre visszavettük, akkor jöhetnek a nyugati kalandozások 🙂