Pista bá továbbra is a sztárpár nyomában! A hétfői nap a romantika jegyében telt Brangelináék számára, míg kedd reggel egy igazi magyar népszokásba kóstolhattak bele. Leleplező fotók!

A hétfői piacos kaland után  Angelina Jolie és Brad Pitt nyakukba vették a várost, míg a csemetéik az Ikea gyermekmegőrzőjének vendégszeretetét élvezték. A sztárpár közben egy hosszabb sétára indult, végigmentek az Andrássy úton, és hosszabb időt töltöttek el a Hősök terén, de akkor még nem értettük, hogy miért vizsgálgatták olyan sokáig a helyszínt. Pista bá itt csak távoli képet tudott készíteni róluk, mivel problémái akadtak  egy akciós hot-doggal, ami hosszabb időre egy bokor mögé kényszerítette.

A séta végén végén aztán betértek egy étteremben, ahol egy romantikus vacsorát költöttek el kettesben. Itt érte őket utol Pista bá, és sikerült is megörökítenie a pillanatot, de sajnos valami elterelte a figyelmét, így ez a kép sem lett tökéletes. De sebaj:

Még vannak problémák a fókusszal

Ma reggel pedig az is kiderült, hogy miért szemlélték annyira a Hősök terét. Hivatalosak voltak ugyanis egy igazi hagyományos disznótorra, amin nagy örömmel vettek részt. Brad Pitt állítólag nagy gyakorlattal perzselt, Angelina hagymás vére pedig zseniális:

4 KOMMENT