A nagy érdeklődésre való tekintettel a Hírcsárda külön lesifotóst állított az éppen Magyarországon forgató hollywoodi sztárra, Angelina Jolie-ra és szintén hazánkban tartózkodó családjára. A feladatot oldalunk főmunkatársa, Lakatus Endre István, vagyis Pista bá vállalta magára, aki még csak barátkozik a paparazzó szereppel, de reményeink szerint hamar belejön, hiszen egész héten követni fogja a színésznőt Budapesten.

Új Robert Capa van születőben

Pista bá nagy lelkesedéssel vetette bele magát a feladatba, bár technikája még nem tökéletes. Első képét ma kora reggel sikerült megörökítenie, a Bosnyák téri piacon kapta lencsevégre a családjának vásároló Angelinát, aki nagyon dögös formáját hozta. (Azóta már egyeztettük Pista bával, hogy kép készítésekor véletlenül se tegye az ujjait az objektív elé, ígérete szerint erre a jövőben nagyon figyelni fog.) A kis hiba ellenére a képen azért látszik, hogy Angelina egy zöldséges kofánál éppen krumplit vásárolt, és hóna alatt egy méretes póréhagymával pózolt a kamerának, egyáltalán nem volt ellenséges fotósunkkal, de az oldalán viselt hatalmas pisztoly azért távolságtartásra készteti az embereket. A háttérben látszik, hogy már a jellegzetes gurulós táskát is beszerezte a vásárlásokhoz. A piacról távozóban még betért a henteshez, ahol véres hurkát fogyasztott reggelire, ami úgy tűnik nem ízlett neki, mert otthagyta a különlegesség nagy részét. Szerencsére Pista bá a közelben volt, így nem vesztek kárba a finom falatok.

1 KOMMENT

  1. Azért csak óvatosan a lesifotósokkal. Főleg a magukéval. Mert valamilyen furcsa módon ahol ott van egy fotósuk ott feltűnnek a szomáliai kalózok. És szerinte jónéhány férfi (és szerintem női is) társam nevében beszélek amikor azt mondom hogy vigyázzanak andzselina kisasszonykára mert hát azért szemrevaló kis menyecske.