Zajos sikert aratott

A múlt héten rendezett Párizsi Parfüm Expo-n a magyar parfümújdonságok fölényes győzelmet arattak a világ leghíresebb illatmanufaktúrái, és a multinacionális kozmetikai cégek termékei felett.

E egyerűen i-e-tet-lán, fántásztíq, ángárd!” – fogalmazott a helyszínen tartózkodó Schmitt Pál a francia újságíróknak, majd magyarul folytatta büszkeséggel átitatott beszédét: „Az orr és a szellem egyek. Az illat maga a jóság, a jóság pedig szívből jön! A saját, dobogó szívünkből.”

Ezt követően a köztársasági elnök elérzékenyülve számolt be az illatokhoz fűződő több évtizedes szenvedélyes viszonyáról. „Amikor megvettem a dollárboltban az első Givenchy Gentleman parfümöt az én drága Anitámnak…, ö bocsánat Katikámnak. Majd jöttek azok klasszikus idők, ahh, a Bac, a 8×4, a Panatta és a Fabulon After Shave. A nők nejlon blúzán átszűrődő Limara és Impulse, no meg a legszebb tétel, Priscilla Presley Indián számmere, jaj de szép volt…”.

Schmitt beszédét, és a helyi szervezőbizottság vezetőjének, Jean Egoiste-nak a felvezetését követően került sor a hivatalos díjátadóra, ahol a magyar illatműhelyek a speciális: Hangulat és Életérzés kategóriákat hódították meg.

„Drunken at the river” – A tiszavasvári „Balajcza és Balajcza Bódulat Bt.” 2010-es horgászillata:
Szlogen: „az asszony és hülyegyerekeim otthon, most tényleg mindenki bekaphatja az összes horgomat!”
Illatgerinc: augusztusi bádog háztetőn érlelt csirkebél, kevés csontival és tehénepével bolondítva.

„Equal chances” – Az ajtonynógrádi „Zsiger Ferenc Bukébúvár Rt .” 2006-os, barikkolt vadászillata.
Szlogen: „Bunkócska te drágát énekelve bebaszva szopatok a vadeteőben”
Illatgerinc: „A szarvasbőgés frekvenciájával rezgő, ázott vaddisznó szőrön szétkenődő puskaporos alvadt vér gőze”

A kiforrott parfümök mellet további úttörő illatkomponensekkel hódítottak a haza fejlesztők:

Gárdaoszlató készenléti rendőr hónalj eszencia

Kalauzköldök izzadság koncentrátum

Kenőpénz okozta feszültség gerjesztette önkormányzati közalkalmazott-homlok-fény pára

Mezítlábas, reptér-hotel taxis duftelixír

3 KOMMENT

  1. Smitpaca azert nekem a kulisszak mogott elarulta (ket vanilias karikaert), hogy egy picit hianyzott neki a kretapor es a ferfioltozo bodito illategyvelege, mivel meghatarozo volt – az adoforintokert vett kutyatapszer illata mellett – egesz eddigi eleteben. A szelben szarnyalo karikak kondenz illata is kedves a szivenek, de tobbet nem tudtam meg, mert az arcaba tomte a ket karikat es azt kezdte el suttogni, hogy “jon a Yeti”.

  2. Külföldi indulók helyezettjei :
    1. a földalatt rekedt chilei bányászok cipőillata, SZABADULÁS c. kompozíció
    2. a német futballválogatott pólóinak kéthavi , zacskósérleléssel előcsalt aromacsodája, GÓÓL néven
    3. és a közönségdíjas olasz szagköltemény, a BASZDMEGODAÉGETTAPIZZA lett.

    Sajnos a Markos – Nádas páros nem jutott a döntőbe a HUGYOSJÓZSI NADRÁGJA c. versenyszaggal,
    de jövőre talán beérik a dolog.

  3. Schmitt Pál Úr külön kifejtette nekem, hogy a zabpehely + tej kombó evése utáni, belekben termelt fingszag eszenciát szereti. Egyfajta limited edition illat csak az elnök úr részére.
    Schmitt Pál Úr azt nyilatkozta miután kipróbálta a parfümt , hogy “bomlanak a nők” ott ahol elmegy.

    Elégedett vagyok.