Molnár Csabát újra őrizetbe vették

3
31

A törpe még szabadlábon

A hétéves jogi procedúra után felmentett egykori főnyomozót, Molnár Csabát őrizetbe vették a hatóságok.

Az ügyészség által elrendelt intézkedést egy héttel a felmentést követően hajtották végre. Rámás Emil ügyészségi szóvivő tájékoztatta a sajtó képviselőit: „Már az gyanús volt, hogy az ismételten vádlott Molnár úr farzsebéből az ítélethirdetést követően egy kifakult, összetöpörödött ezerforintos bankjegy hullott ki. Ez egyértelmű jele a pénzmosásnak. Sőt: a mai motozás során egy erősen oxidálódott – nem magyar, hangsúlyozom nem magyar – bimetál érmét is találtunk a ruházatában. Ez egy nemzetközi szintű pénzmosási vád lehetőségét is felvetheti, így már a brüsszeli kollégákat is informáltuk.”

Nem hivatalos forrásunk tájékoztatása szerint további súlyos cselekményekkel is bővülhet a vádak listája. Molnár Csaba egyik gyermeke az óvodában elfogadott egy falat baklavát Haszán Samu nevű társától. Ráadásul 40 deka szárított datolyát, 4 gramm, először sáfránynak hitt kurkumát, valamint egy doboz beduin teát találtak Molnár élettársa nagybátyjának kamrájában, a kiskanizsai Makkos lakóparkban.

Kidoboltatik

A HírCsárda örömmel fogadta, hogy egy ilyen rendkívül veszélyes bűnözőt nem enged az ártatlan polgárok közelébe a magyar igazságszolgáltatás.

3 KOMMENT

  1. Elmehet az is a fenébe aki 7 évig szivatta. Vicc az egész, azzal a ****** bíróval is akit a híradóban lehetett látni, hogy dagadó erekkel a nyakán üvölti h tilos elfogadni bármit is. Volt egy jó nyomozónk, kapott egy doboz kekszet, egyből félrerakják.. még a végén kiderített volna vlmit 🙂

  2. az a piros sipkás bohóc a másik molnár csaba (az emeszpés-gyurcsányista-sipkafétisiszta)
    biztosan nem véletlen, hogy összeálltak egy közös fotóra.
    súlyos összefonódások vannak itt kérem.

  3. Bizony-bizony. Egyebkent nyakig volt a kinai maffiaban is, mert tobb kinai gyartmanyu technikai cikket (tobbek kozt egy szamitastechnikaban “eger” nevre hallgato iranyitoeszkozt, es 3 db. gombelemet) talaltak irodajaban. Nyilvan nem nyomott a latban semmit mindaz, amilyen ugyekben a zorbanur es erdekeltsegi korebe tartozok reven nyomozott, elvegre aki nem hazudik (mert nem!), az nem is bunozhet, tehat alantas korruptsag van ahatterben!