Pistike még a parlamenti munkát is élvezte

A kormányfő már fel is kérte a budapesti Zöld Liget óvoda középsőseit az átfogó gazdasági és kulturális program kidolgozására.

„Fontos, hogy a forradalmi kormány olyan programot tegyen le az asztalra az elkövetkezendő időkben, ami az emberektől jön, az emberekért van, és az emberekről szól” – kommentálta a döntést Orbán Viktor. A kormányfő egyúttal bejelentette: már fel is kérték a középsősökből álló szakértői brigádot, akiket szükség esetén Matolcsy György és Szijjártó Péter is segít majd ötletekkel, de minimum kakaóval.

„Sokkal több nyalókát kellene árulni a boltokban, és a buszokon alacsonyabbra kellene rakni a leszállásjelzőket” – mutatta be a program eddig elkészült elemeit Szabó Pistike (5), aki szerint komoly nemzeti erőforrások szabadíthatóak fel a délutáni alvás eltörlésével. Pistike ugyanakkor kifejtette: a kiscsoportosokat nem vonnák be a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, mert hülyék, és egy rendes homokozást sem lehet velük végigcsinálni.

„Egy láthatatlanságra kárhoztatott gyermek a csillagokat is képes lehozni az égről, csak hogy végre láthatóvá váljék” – kommentálta a kormány döntését Schmitt Pál köztársasági elnök.

10 KOMMENT

  1. Ejnye na! Hát nem arról volt szó, hogy ez egy álhirportál??????? Akkor méltóztassatok Betyárok álhíreket közölni, hogy jót röhoghessünk, és nem akarok többet itt valós híreket hallani, azt a betyár házsentségit már a világnak!!!!! Meg nektek!
    Amit itt leadtok az oviki a legkomolyabb utóbbi döntése és ezen nem bírok röhögni, ezen sírnm köll, brühühühü..

  2. Nyilatkozatot fogalmaztunk meg Ovónéni segítségével:
    Felháborító és kirekesztő,amit Viktor bácsi tesz, minket nagy és okos ovisokat nem kérdez, csak a
    (néha még) pisis taknyosokat. Melyik képviselő néninek vagy bácsinak van középsős gyereke,hogy ők kapják a kormánytól a kakaót ?
    A homokozót meg nálunk megszüntették, mert a S.Zsolti bácsi bekérte ezeket saját ellenőrzésre,
    nem tudjuk miért ?