Megdöbbentette a magyar kulturális életet, hogy a neves amerikai producer és rendező, George Lucas megvásárolta magának Ady Endre műveinek jogait. A Csillagok háborúja atyjának konkrét tervei is vannak az Ady-versekkel, jövőbeli filmjeihez akarja inspirációként felhasználni a jellegzetes költői képeket.

Az még nem derült ki, hogy pontosan hogyan sikerült szert tennie az Ady-jogokra, de már a kulturális tárca is megerősítette, hogy ők is tudnak a dologról, és a jelek szerint minden rendben van az ügylet körül, így George Lucas rendelkezhet a magyar irodalom egyik legnagyobb költőjének hagyatékával. Megkeresésünkre a rendező először viccesen azt mondta, hogy pókeren nyerte a jogokat, majd elárulta, hogy épp egy philadelphiai piacon akarták rásózni József Attilát, amikor megcsörrent a telefonja, és értesítették, hogy egy sokkal jobb vételre is van lehetőség. Arról már sokkal szívesebben beszélt, hogy milyen tervei vannak az Ady-jogokkal. Lucas szerint Endre versei igen különlegesek, és költői képeit remekül tudja majd hasznosítani jövőbeli projektjeiben.

Most úgy tűnik, hogy a szerencsés vételnek köszönhetően mégis elkészül az Indy 5, Indiana Jones és az Illés szekere címmel, de a legtöbb cuccot új Star Wars részekben lövik majd el. Hamarosan készül egy új epizód, amiben Darth Vader lesz a főszereplő, aki a Halálcsillag pusztulása után a Moslékbolygóra megy majd pihenni, ahol egy bálban megismerkedik a titokzatos Léda hercegnővel. Lucas tervei szerint egyébként nemcsak a történetbe, hanem a látványvilágba is belekeverik majd Ady képeit, így több ismert szereplő is átalakul kicsit. Küldött is egy kis ízelítőt az új látványtervekből:

Ilyen lesz az új, adys Darth Vader

9 KOMMENT

  1. És milyen zsirkirály lesz majd a Zsírszivű Rém a Moslék-országból. Ja , amúgy tényleg Karinthy.

    “Moslék-ország, hajh, cudar ország,
    Hajh, Hortobágy, zsír-szívű rém;”

  2. moslékország nem feltétlenül azonos a moslékbolygóval. persze szimbolikusan lehet, de földrajzilag helytelen lenne, és Lukasz apánk nem lőhet ekkora bakot. egy bolygó, mint a moslékbolygó valószínűleg egy vagy több kontinensből áll, mely(ek)en több ország is elhelyezkedhet:

    kukoricadara
    krumplihéj
    almacsutka
    iparilucerna
    kukoricacsuhé
    rohadtkaralábé

    persze az egész kibebaszott bolygó így egyáltalán nem EU-kompatibilis, ezért megy oda rendet rakni a disznófejő darth vader. shit pál a háttérből már előre feni a fogát (kicsit képzavaros a dolog) a zsíros zsákmányra.