Jól tudja, milyen érzés vizesnek lenni

Nagy versengés indult meg a borsodi falvak között, miután híre ment, hogy Angelina Jolie a saját és nevelt gyerekei mellé most örökbefogadna egy egész magyar falut.

„Ügyfelem először csak egy kis magyar lurkót akart örökbefogadni, de azt a szülei csak úgy engedték volna, ha viszi őket is. Aztán mikor ebbe is beleegyezett Mrs. Pitt, akkor jöttek a rokonaik, hogy nélkülük sehova sem mennek se a szülők, se a gyerekek. Mire kiderült, hogy a faluban ilyen formában mindenki mindenkinek a rokona, már egy 472 fős örökbefogadási ügyben találta magát a művésznő.” – ismertette a procedúrát a sztár ügyvédje, aki maga is Angelina Jolie egyik örökbefogadott fia. „Aztán, amikor megtudták a szomszédos falvak is, hogy mire készül Mrs. Jolie, ők is bejelentkeztek, hogy ők meg ennek a településnek a testvérfalvai, így őket sem lehet elszakítani a családtól. Jelenleg ott tartunk, hogy egyetlen gyermek örökbefogadásához vinnünk kell egész Borsodot.”

Ha megvalósul az örökbefogadás, akkor az adminisztráció egyszerűsítése érdekében nem költözteti el az amerikai sztár egész Borsodot az Amerikába, inkább kezdeményezi, hogy Borsod legyen az USA 52. állama, így dollár alapon segíthetné új családtagjainak életét.

13 KOMMENT

  1. Angi néni! Angi néni! Én is úgy el vagyok anyátlanodva, apátlanodva!
    De jó lenne, ha Angi néni az ölébe venne és ringatna – aztán cserélnénk.

  2. jajaj jó lesz résen lenni (hahaha) nekem is, mer az én nevem az én nevem meg… B azaz B betüvel kezdődik és mindig is Borsodi Béla néninek hívtak, úgyhogy Angi nélkülem sehova egy lépést sem!!!!
    Hogy Bradről már ne is beszéljünk azon is látszik, hogy Angi kedveli a B betüt, úgyhogy esélyeim hatványozódnak!!!! Csomagolok!

  3. @sanya fiam te kis piszok, nagyon hiányoztatok a Nevem kötelezővel együtt és hazahúzott a szívem közétek Ti nyalka legények!
    Na meg aztán nem is akartam hogy egyedül betyárkodjatok itt nekem! szerintem titkosszolgálati eszközök bevetésével jöttél rá hogy hazajöttem, nem vagy Te annyira fifikás és éleseszű, hogy erre rágyere, de elnézem Neked….

  4. @sanyus, persze ha Angi magához vesz, hát akkor tudod, mennem kell, de lesz egy támogatótok túl a nagyvizen is túl ha örökbefogad…. asszem Te sem hagynád ki…..Na de majd mint Dollárpapa onnan segítelek benneteket igaz, hogy ékezet nélkül, de Nevem köt.-töl is megszoktuk már, hogy nem bírja rápakolni a pöttyöt meg a vesszőcskéket, oszt jónapot. attól még jól ír! Na csá…

  5. béla néni: egyem a lelkét aranyom, no lássa hát, ahogy írok minden pöttyel meg vesszővel, hogy az már dukál, de bevallom őszintén, amikor jómagam iperedtem, akkor még nem volt magyar ékezetes billentyűzet, pediglen ott tanultam meg a betüvetést, tehát maradok már ékezet nélküli, mint egy utolsó mohikán a pöttyök-vesszők tengerében. Már persze, mint egy hajós mohikán a számítógépével.. vagy hogyis? 🙁

  6. Vigyázz , nehogy Dollárnyanya címet kapj ott kint…., jobb ha a fenekeden maradsz itt köztünk !

    Én meg órák óta bámulom Angika vizespólóját (hideg van már ebben, nem ?),
    no meg azt a – rendezők által kötelezővé tett – műérzékien nyitva felejtett szácskáját, hihi ….,
    egy-ketten beletesznek valamit, aztán leshet a nő !

  7. @ no láma szeme láma szeme sötétkék ahogy azt a fásymulatóból illik tudni… hát valamivel ki lehet ugratni a nyulat a bokorból mármint azt a nyulat ami a másik nótából tudni, hogy mimimimimimi mimimimim mi mozog a zöldleveles bokorban…hát van is ékezet meg nincs is, ahogy akarod! mit tudom én, tán nótás kedvűvolt az Apán???? mi van ma velem? megzavart a zöröm, hogy Te is meg Sanya i sitt van-vóna mert mint írta volt ugye egy kedves ellenségünk, “aha már értem: sanya+nevem kötelező+ bélanéni= bélanéni”…
    na hát ettől lett nótás kedvem, légy üdvözölve ékezet nélkül is!

  8. Egészségedre, ami a nótás kedved meghozta :)))

    Nevem kötelezőkém, kölcsön – ékes géped lett ? Gyere lessük a vizespólóst, aztán
    igyunk mi is egy nótásító – elaltató kortyot !

  9. Ihaj-csuhaj-retyetye!

    Sanya, sajna nekem Joile kisasszony szaja inkabb ijeszto, mint erotikus, ilyen parnacihara hajazo tanyerszajat az en idomben riogatasra hasznaltak. A fonnyadt labak es a csoffadasnak indult mellek sem hoznak ki a sodrombol :>

    Hanem biz a billentyum angol, mert mar sokszor mondtam, hogy ez esik kezre, am ha megeroltetem magam, elobanyaszom az ekezeteket, igaz, altalaban nem a spontan szult irasaim az ekezetesek, hanem a gyalazosok 😉

    Viszont ez a “mindeki belaneni” teoria egesz meglepett, lam a derek jobboldali agytrosztok milyen hatekonyan munkalkodnak 🙂

  10. Ez a demokrácia titka! Mindenki béla néni . És gondold el, innentől minden pofon egyszerű .
    Angika szája tartása rendezői utasítás, szerintem otthon néha becsukja. ( vagy nem)