Bear erről négykézláb beszélt

A Discovery Channel túlélője most épp a nagyvárosok forgatagában próbál életben maradni, ám lapunknak bevallotta, hogy egy budapesti október huszonharmadika vele is elbánna.

Bear Grylls hivatalos túlélőnek levetítettük a korábbi évek október 23-áinak zavargásait, ő pedig a képeket kielemezve nyíltan bevallotta: ez keményebb dió mint a dzsungel, az Északi Sark vagy az amerikai nagyvárosok. Grylls legjobban attól fél, hogy 23-án zárva van a Tesco, az Auchan és a Cora is, így könnyen éhen halhat vagy dehidratálódhat; 22-én pedig nem tudna bevásárolni, mert a teljes magyar lakosság is az éhhaláltól és dehidratálástól félve fosztogatja az egynapos zárva tartás előtt a nagyáruházak polcait.

A belvárosban persze több gyorsétteremben és pizzériában is fogyaszthatna, ám a bárhol, bármikor kialakuló tüntetések elől nem tudna hova menekülni, csak olyan bérházak gangjaira, amelyeknek közös lépviselője olyan vérpincsit uszítana rá, amire nincs eléggé felkészülve sem ő, sem a pár fős stáb.

Biztos fent marad néhány óriásplakát a polgármester-választásokról. Azokból főznék levest lassú tűzön, amit remélhetőleg nem oltanak majd el a tömegoszlató vízágyúk. De a legbiztosabb, ha a belvárosi járdákról felcsipegetem a kutyaszart, mert abból akad bőven.

5 KOMMENT

  1. Háát igen. Nagyon durva lesz az idei is. Tul. képpen mi már holnap bevásárolunk, utána novemberig bedeszkázott ablakokkal ülünk otthon. Csak morzejelekkel tartunk kapcsolatot a külvilággal.
    A közelben felbukkanó zombikat ügyesen el kell kerülni.
    Sajna már DemSKY sem ragyog felettünk, de P.Sanya biztosan kivezényel néhány locsolókocsit…
    Persze ezt nem lehet a csílei bányászoktól, vagy az őserdőben megtanulni, ehhez egy sokkal elmaradottabb vidékre kell menni…

  2. Hát én a karácsonnyal vagyok így. Bejglimérgezés, fenyőfa állítás csupa-csupa veszély forrás. Véleményem szerint Bear Grylls azt sem élné túl ha ledobnánk a Szigony utcában és onnan kéne este eljutnia a Parlamentig.