Ismeretlenek a német szövetségi kormánynak újabb bankadatokat tartalmazó DVD-t ajánlottak fel 800 000 Euróért. A német kormány úgy döntött, maga is pénzt keres.

Megjelent a maxi CD a legnagyobb német adócsalók banki adataival, és egy hétvége alatt olyan zenei előadókat taszított a háta mögé a slágerlistán mint Lady Gaga vagy Zorán. Bár a CD csak számítógépen játszható, a zenei rádiók lemezlovasai rendszeresen beolvassák a rajta található adatokat. A teljes DVD megjelenése Karácsonyra várható, addig is olyan extrák készülnek hozzá, mint a pénzügyminiszter audiokommentárja, valamint a főbűnösök által letölthető előzetes.

Ha a DVD siker lesz, tavasszal kiadják könyv alakban is, sőt, az ügy legnépszerűbb szereplőiről játékfigurák, bögrék és pólók is készülhetnek.

Megkeresésünkre az APEH illetékesei elmondták: a magyaroknak nincs mitől tartaniuk, a hazai adóhatóság semmi hasonlóra nem készül. Ha bármilyen maxi CD megjelenik Karácsonyra, azon biztosan nem adócsalók adatai lesznek, hanem Hagyó Miklós fogja énekelni a Csendes éj és A börtön ablakában című dalokat.

A borító már kész

3 KOMMENT

  1. A következő cd lemezt meg Zana Döglégy Zoli fogja elkészíteni, a parlamenti ülésekről összemixelt felvételekből. Sokkal szókimondóbb és durvább szövegek várhatóak mint korábban bármi más.