Ki van jelölve az út

A kormányfő szerint az elpuhult költségvetési politikának egy erős férfi kezére van szüksége, hogy felrázza mély álmából – Orbán Viktor erről a Fidesz áprilisi győzelmének ötödik hófordulója tiszteletéből tartott ünnepségen beszélt.

“Sokáig kemények voltunk, de mára elpuhultunk. Kedves barátaim, úgy vélem, az én kezem az, amely kivezethet bennünket a lagymatag valóságból, és egy erős, férfias lökéssel a holnap felé küldhet mindannyiunkat” – kezdte beszédét a miniszterelnök. A díszvacsorán, amelyet a férfias erő jegyében rendeztek meg, Orbán emlékeztetett arra: Magyarország más, mint a többi ország, éppen ezért kell másként is kezelnie az emberek bizalmát élvező kormánynak. A miniszterelnök szerint meg kell mutatni, hogy a dolgok jó kezekben vannak, és a Nemzeti Együttműködés jegyében vállt vállnak vetve, egymás kezét fogva kell tovább haladnunk.

“Fontos azonban, hogy a kéz tiszta is legyen – mint azt mindannyian láthattuk, csak baj származik abból, ha tisztátalan kezekbe kerül az, ami mindannyiunknak a legfontosabb” – vázolta fel Orbán a kabinet hitvallását. Mint elmondta, szerencse, hogy Magyarországot erőtől duzzadó, tettvágytól fűtött politikusok irányítják, akik alig várják, hogy kiléphessenek a rivaldafénybe, és elmondják a világnak: itt vagyunk.

“Itt vagyunk, és itt is maradunk” – zárta beszédét Orbán Viktor, majd a kormány tagjaival együtt meghallgatta az exkluzív alkalomból hazánkba látogató Ricky Martin koncertjét.

3 KOMMENT