Őróluk kiderült: háborús bűnök miatt körözik őket Kanadában, és ezért nem szerepelhetnek a műsorban.

Több ezer fiatal jelentkezett a hamarosan induló Való Világ castingjára. A válogatás azonban idén sem volt botrányoktól mentes.

„Egyszerűen hányingerem van ezektől a fiataloktól. Legtöbbjük nem drogozik, sokat olvas, és sohasem hányt még buszmegállóban” – adott hangot undorának Árpa Attila, aki az RTL Klubos pr-osztály szerint csak véletlenül tévedt oda, és egyáltalán nem fogja vezetni a Való Világ negyedik részét. A méltán elismert tévés szakember azért akadt ki, mert a castingra többen saját nevükkel jelentkeztek, egyáltalán nem vittek szőrös kisállatot, sőt, sokaknak még a melle sem volt rendesen megcsinálva.

„Az egyik jelentkezőt Bélának hívták. Szabó Bélának. Ilyen körülmények között nem lehet normális tévéműsort összerakni, hiteltelen lesz az egész. Egy darab fos, amit a képernyőre öntöttek, nem pedig valódi szórakozás” – kelt ki magából Árpa Attila. Mint elmondta, nem is érti, miért jelentkezik olyan a műsorba, aki nem hajlandó fanszőrt villantani, nem ribancfejű, vagy nincs egy olyan fogyatékossága, ami viccessé teszi, hogy pornózni szeretne a jövőben.

Előzetes információk szerint a Való Világ 4 igazi csemegékkel szolgál majd nézőknek: többek között itt láthatunk először élő nemi aktust egy transzvesztita és egy törpe között, valamint komoly szerep jut Justinnak, a kanos majomnak – utóbbi szerepeltetését az RTL Klub PR-osztálya kategorikusan tagadta.

5 KOMMENT

  1. A VV4-et (MTI-info!) valójában Réz András fogja vezetni.A jeles esztéta és kultúrbunkó emberi vizelet és ürülék iránti mérhetetlen vonzalma okán vetődött fel a gondolat a médiamágnások fejében: mi lenne,ha az Andris csinálná?
    És csinálja!
    Réz (hogy vörös-e,avagy sárga,azon Ukrán politológusok még vitatkoznak),akit bennfentesek csak Bandikámnak hívnak, úgy nyilatkozott,hogy örül a felkérésnek,boldog,hogy egy ilyen tiszta,természetes és romlatlan néplehúzó ökörség vezetésével keresheti meg a következő aranyberakásos medencére való alamizsnát.
    “Az emberi ösztönök ekként való felszínre törése,melyeket egy efféle kultúrműsor kényszerít ki résztvevőiből oly elemi erejű,mint mikor a székrekedés után az ember vöröslő fejjel,dagadó nyaki erekkel gubbaszt a wc-n,és megérkezik a kívánt eredmény.” (vagyis a szar-a szerk.)
    Kérdésemre,miszerint Bandika valójában teljesen hülye,vagy csak a pénzért játssza el a bazári majmot Cu (keresd a periódusos rendszerben,valahol jobbra) csak ennyit válaszolt: “Igen”.
    Pedig igazából meg se kérdeztem.