Évnyitóba torkollott a diáktüntetés

4
24

Párizsban legutóbb egy iraki háború ellenes tüntetésből lett egyetemi évzáró ünnepség

Évnyitóba torkollott az a diáktüntetés, amelyet szeptember elejére, reggel 8 órára szervezett egy kazincbarcikai általános iskola diákönkormányzati vezetője.

A diákok az iskola előtt tüntettek a nyári szünet meghosszabbításáért, és azért, hogy augusztus legyen két hónapos, amikor a pedellus kinyitotta a kapukat, és beinvitálta őket az udvarra, mert, ahogy ő fogalmazott: „ott kényelmesebb, és a tanári ablaka is oda nyílik, így garantáltan fülekre talál a kántálás.” A diákok elözönlötték az udvart, ahol váratlanul egy odakészített mikrofon előtt megjelent az iskola igazgatója, és megnyitotta a tanévet. A diákok Weöres Sándor Kezdődik az iskola című versének kezdő soraira reflexből kettős sorokba rendeződtek, majd az osztályaikba mentek, ahol leadták a bizonyítványokat és kitöltötték a következő tanév ellenőrző füzetét. Személyi sérülés nem történt.

Portálunk egyik állandó szakértője, Rétsághy Péter, a Zöld Nézőpont Alternatíva Szabadfőiskola védnöki tanácsának elnöke, OKJ-s etológus elmondta: a diákok a tanárverés és a bombariadó helyett egyre gyakrabban választják a lázadás szofisztikáltabb formáit, és tüntetések, felvonulások mellett számítani lehet gazdasági bűncselekményekre és kormánypuccsra is. A kazincbarcikai iskola igazgatója nem ért rá nyilatkozni, mert éppen ÁFA-csalást számolt fel a 7. B. osztályban.

4 KOMMENT

  1. Igen, ez a terror egyre inkabb elharapodzik, nagyon kell vigyazni. Ma reggel itt is bandaba szervezodott diakok meneteltek hatarozott leptekkel az iskola fele, de nem merten tovabb nezni a dolgot, utalok szemtanu lenni.

    Hanem, ami sumegen volt, az azt hiszem ellentmond z ENSZ alapokmanyanak, hiszen:

    “Schmitt Pált Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Rédei Zsolt sümegi polgármester fogadta, s kísérte fel a színpadra. A beszédek végén a polgármester a város a nevében ajándékot adott át a köztársasági elnöknek.”

    Azert kell legyen egy hatara a diaktuntetokkel szemben alkalmazott eroszaknak is. Allitolag a sumegi pszichiatriai intezet azonnal tele lett, smitpaca (a nemzet mamlasza) tavozasa utan zart, tomott sorokban egyenesen az elfekvobe meneteltek a megfertozott egyedek, az ENSZ aktivistainak fegyveres orizete mellett.

  2. Ne aggódj, nem hallottad, hogy mostmár terrorelhárító szolgálatunk is van? Hála Istennek (öhm… Viktornak), mostmár meg vagyunk mentve! Egész eddig attól rettegtem éjjelente, hogy ledobják Oszamát a házamra és a biztonság kedvéért 3 repülőt is beleeresztenek a kéménybe, meg hogy az Al-Kaida elrabolja majd a kisgyerekeket és jól kiképezi őket öngyilkos merénylőnek, nade mostmár teljesen nyugodt vagyok, hiszen van Szolgálat, aki mindenkit megvéd! (a Viktort meg a Smittpalit legalábbis 24/7-ben…)

  3. tattara: na szep is lenne, de van par gond, amit szerintem nem tudnak elharitani, nevezetesen:

    – Ha binladen visz vanilias karikat smitpacanak, akkor az tagra nyitja neki az ajtot.
    – Ha viktorka unalmaban egy konyharuhat tesz a fejere, akkor barki letartoztatja, mert na… a szine.

    Szoval nagy kihivasokkal kuzd majd ez a remek testulet. Es ez csak a jeghegy csucsa.

  4. Igazad lehet. Ezek aztán igazán valós problémák! Biztos ezért nem elég a sima testőrség, erre való az egész szolgálat. Teamworkbe’ csak kisütnek majd valamit együtt…