Látványterv

Meglepő felfedezést tett Mogács Dániel (60, 36, 28, 20) 7. kerületi polgármester-jelölt az ATV-ben, miközben Kálmán Olgának adott interjút. A fehér asztalnál helyet foglaló „hét vezér” az asztal lapja alatt egy megkövesedett rágógumit talált. A rágóról kiderült: Hagyó Miklósé.

A rágó eredetéről így nyilatkozott Mogács: „Ezt elég egyszerű volt megállapítani, mivel a rágóban parizer darabkákat találtam, ami  köztudottan Hagyó Miklós kedvenc eledele, ráadásul még kissé Hagyó Miklós szaga és íze is volt a rágónak.”

Az ATV nem tud róla, hogy mikor kerülhetett a rágó az asztal alá, és hogy kinek is lehet a tulajdona, de Mogács kérésére neki adták azt.

„Én ebből a rágóból klónoztatok magamnak egy saját Hagyót. Vagy tizet” – mondta erre 7. kerületi jelölt. „Egy Hagyó Miklóst bármire lehet használni. Visszahozza az eldobott botot, nehéz fellökni, és ha megválasztanak, akkor a kínos ügyeket mindig lenne kire kennem. Mert értsék meg, ha polgármester leszek, muszáj lesz anyámnak összenyitni néhány bérházat, hogy legyen hol szaladgálnia. Már úgy beleélte magát.”


8 KOMMENT

  1. Ajajj, csak ovatosan Mogacs fiam, mert nem biztos, hogy Hagyo lesz belole, lehet, hogy az egyik fele orban, a masik kosa lesz, mert ezek kozos ragon vannak, bar a narancs szine kikopott. Baaar, az ordog tudja, vegulis cirkuszba beloluk is lehet tenyeszteni, sok befektetest nem igenyel, osszelopokdjak maguknak a szuksegest barhonnan. Penztarcat ne hagyj a kozelukben, mert olloval esnek neki, hogy SHORTOLJANAK kedvukre.

  2. Zavaróan szar. Mogács felkészületlenül és nagyon erőltettten,arrogánsan játsza a kő-fideszest,aki nagfy duzzogva ült be az ATV-be. Akkor nem kell bemenni kéremszépen, vagy fel kellene készülni vicces elemekkel.
    Eddig szerettem,mint komikust. De most emberként csalódtam benne és kicsit komikusként is.
    A Mackók attól még jók… 🙂

  3. Mogácskám! Azt nyilatkoztad édes, hogy a rágónak Hagyó szag aés Hagyó Í”íze ” is volt….????!!
    Nos, az “ízét” honnan????
    Nos a klónozása azért jó buli, lécci nekem is egyet, szép nagy háta van Hagyónak éppen ráférne a permetezőkannám, úgyhogy egy százlábú és húszkezű-szőlőmunkás -Hagyót is lécci bélanénédnek klónoztatni, köszi