Minden gyerek örült

Ünnepélyes keretek között adta át az első Milledecenniumi Rinocéroszt a borsodbótai Körzeti Általános Iskolának Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő megígérte: két éven belül minden iskola kap a magyar államiság 1010 évét jelképező ünnepi jelképből.

“Biztosíthatom Önöket, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legszélesebb körű nemzeti egyetértésen nyugvó, a nép érdekét és akaratát tükröző általános iskoláink lehessenek”kezdte beszédét a köztársasági elnök, majd biztosította a borsodbótaiakat, hogy mindenkinek külön-külön kell emelkednie ahhoz, hogy az egész nemzet emelkedhessen. Schmitt Pál azt is kifejtette: a Milledecenniumi Rinocérosz pont ennek a felemelkedésnek az első lépése.

Szent István szavait idézve az államfő kifejtette: ha valaki könyörületességtől vezéreltetve, saját rabszolgáit vagy szolgálóleányait tanúbizonyság mellett szabadsággal ajándékozza meg, halála után azokat, irigységtől vezéreltetve, senki szolgaságba visszavetni ne merészelje. A közönség sorain belül ekkor némi értetlenség ütötte fel a fejét, ám az átmeneti bizonytalanság hamar ünneplésbe csapott át, amikor Schmitt Pál leleplezte a rinocéroszt.

“Nagyon szép, van rajta koronás tetoválás és egy kereszt lóg a nyakában, de még mindig nem tudom, hogyan van ez összefüggésben az 1010 éves állammal, ráadásul odaszart az kocsibehajtó elé, szóval most nem tud bejönni az ebédszállító autó.” – nyilatkozott az átadó után az általános iskola igazgatója, ám a történtek után nem sokkal leváltották.

21 KOMMENT

  1. Igen, a nemzet mamlasza (smitpaca) sajnos megint magara maradt, amikor megkapta orbanvkitol a leiratot, hogy “valami nagyot ajandekozz egy altalanos iskolanak komam, akkor adok 2 vanilias karikat”. Remelem pintersanya picit jobban odafigyel majd, raadasul a biharrettegi allatkert sem igen orul, hogy paca lenyulta az egyetlen allatukat.

    Hala istennek ez a koronabaszas csak ragopapirrol nyallal felvitt festek, az majd lejon idovel.

  2. Ez már túl megy minden határon! Egy posztban gyaláztátok szarrá a Szent Koronát, az 1010 éves államiságot és a Magyar Köztársaság Elnökét! Minden jóérzésű magyar nevében követelem a poszt törlését, helyének sóval való felhintését, továbbá egy bocsánatkérő közleményt!

  3. Egyetértek.
    A Szent Korona nem vicc téma.
    Akinek az, az ne éljen itt!!!!!!!!!!!!!!
    Más országban ezt, nem engedné meg a jóizlés.
    Próbálnád meg bármely ország koronáját gyalázni, szarrá vernének ott, jogosan.
    Szent Koronánk meg csak meg nekünk, magyaroknak van, becsüljük meg.

  4. @magyarasszonynak, egy kis történelemtanulás előnyére válna, a szent koronákról való fejezetet ha lehetne kicsit megböngészni, és aztán más fórumokon lehet tovább okoskodni…

  5. béla néni: csak ne izgassa magat kegyelmed, hisz tudja, hogy ezek a melymagyar sracok-lanyok hoztak a nyakunka smitpacat, pintersanyat, orbanvikit, es usztatgatjak ide-ida a hungarocel koronat, aztan ettol tartjak magukat magyarnak. Agyat ez nem igenyel, eppen ezert nem is kivannak olyasmit birtokolni. Ha viszont mindannyian elhagynank az orszagot, akinek a jelen allapotok egy legszarabb cirkuszi mutatvanyt jelentenek, akkor ez az orszag a vegtelen primitivseg olyan mely mocsaraba sullyedne, hogy ide jarna rohogni minden 3. vilagbeli pasztor, illetve ehenhalnanak nelkulunk, ertelmisegi adozok nelkul. Szoval ra se rantani, fingjuk sincs milyen halasnak kene lenniuk annak a 7.000.000 magyarnak, aki leszarja oket, de alajuk tolja a penzt.

  6. @nevem köt. számíthatsz rám, tényleg ki bírnak idegelni a “jóérzésű magyarok és a magyarasszonyok” ezzel a nép-nemzeti dumájukkal. Na meg még ezzel az alkotmányozó hevületükkel, hogy a szentkoronát az alkotmányba,meg a kereszténységet az alkotmányba! Nekem úgy rémlik, hogy az egyház meg az állam már majd’ száz éve különvált, akkor mit keresne a kereszténység az alkotmányban???? Na és aki nincs megkeresztelve azzal mi van? annak hova is kéne költözni? és miért annak? Én meg hülye fejemmel azt hittem, hogy a Magyar Köztársaságban élek! Na szép kinézünk! Lehet, hogy csak a nagyon magyar magyar maradhat itt!

  7. @béla néni: ne tessék aggódni, a titkos HírCsárda-Orbán paktum szerint azt írhatunk majd decembertől az alkotmányba, amit csak szeretnénk. Szóval lesz ott minden, nem csak szentkorona. Pardon, Szent Korona, méginkább SZENT KORONA.

  8. @Jóskafiam, és mivelünk nem mélymagyarokkal mi lesz?! hát még az Alkotmányból is kimaradunk, hát ki tudta, hogy a fülkeforradalom ezt csinyájjjjae ni! és még szalaiannamarist nem is említettem!
    Na jószakát!

  9. Noakkor en javasolnam az alkotmanyba majd, hogy minden mostani laposhomloku, kommunista szuloktol szarmazo melymagyar tegyen vizsgat magyar tortenelembol, kivaltkepp a szentkorona tanbol, lassam leirva toluk, hogy ez a korona istvan kiraly fejen volt, illetve ugy altalaban, hogy az 1600-as evek kozepeig miert nem lehetett egy kurva szot sem hallani istvanrol meg a koronajarol. Aztan johet egy kis XX. szazadi tortenelem, vizsgazzanak magyar hadisikerekbol, mifene. Ha ezen elbuknak, akkor fosztassanak meg magyar allampolgarsaguktol, es toloncoltassanak ki szittyafoldre, aztan ott jarjanak korbe rovasirassal a kezukben, es eljenek meg a maguk kenyeren.

    Vagy hogy is kellene mar.

    Nafene, en is hogy felhergeltem mar magam 🙂

    Pintersanya hogy van ezzel a dologgal; mit tudni?

  10. @nevem köt hát a nagy felindulásodban kihagytad a szittyafőd meg a rovásírás mellől a sámándobokat, hát anélkül még szittyafődön se élet az élet!!! Na hát azt is vihetik, de jó is lesz nékik!!!
    Meg nekünk is….
    pintérsanya tök eltűnt ezen a hosszú hétvégén, lehet, hogy visszavarassa azt a szentsanyajobbját, tudod! hogy aztán ki nyerte a kő-papír-olló bajnokságot, nem is tugggyuk? érdekes, hogy a jóérzésűmagyar meg az ő magyarasszonya észre sem vették a kiírt vetélkedőt a szent jobbal, mer az még lett volna valami!!!!!
    Na majd meggyün sanya oszt az is mond valamit

  11. # irónia eleje
    Kedves hírcsárda! Csalódtam bennetek, a micisapkát a rinocérosz seggére kellett volna tetoválnotok, és egy kisebb ürülékcsomó is jól mutatott volna alatta…
    # irónia vége

    Nálam ez a cikk verte ki a biztosítékot. Nem vagyok sem mélymagyar, se náci, de úgy gondolom, hogy minden országnak vannak jelképei, történelmi szimbólumai, amelyekből nem kellene viccet csinálni. Marketing-szempontból sem értelek titeket: a tilos rádiós-ultraliberális-keresztényellenes szubkultúra megszólítása a célotok?! Ez esetben ugyanis tartok tőle, hogy olvasók tömegét veszítitek el. Az oldal indulásától olvastalak titeket, és jót szórakoztam a cikkeken, sajnálom, hogy azzá lett mára, amivé. Mindenesetre az olvasótáborotok ma minimum egy fővel csökkent biztosan…
    További sok sikert a fenti szubkultúra felé történő orientációhoz!

    Egy volt olvasótok

  12. @Nevem kotelezo:

    “az 1600-as evek kozepeig miert nem lehetett egy kurva szot sem hallani istvanrol meg a koronajarol”
    Javaslom, hogy egyszer kirándulj vidékre és keress fel egy középkori templomot, ahol a három szent király freskója látható (Szt. István, Imre, László).

    További olvasmányul:
    http://www.dobogommt.hu/dobogo/cikk.php?id=20050101092505&evfolyam=I&szam=4
    illetve bővebben:
    Wehli Tünde: Szent István kultusza a középkori magyarországi művészetben, in: Doctor et apostol. Szent István-tanulmányok. Szerk.: Török József (Studia Theologica Budapestiensia 10), Budapest: Márton Áron, 1994

  13. nemmelymagyar:
    Hagyd, szerintem most nem csak te, hanem sok, magára valamit adó olvasó hagyta el ezt az oldalt.
    Én is idejártam olvasgatni, nevetni, de kibújt a szög a zsákból:
    libsi-komcsi oldal ez, “a javából” (ha ez bárminek is a java) ,
    a saját hazájukra és értékeikre köpve, idegen segget nyalva , fuj.
    Csalódtunk sokan !!!!!!!!
    Az igazi magyar betyárok magyar szívüek voltak, ezek már globál-betyárok.

  14. Elhagynám az oldalt, de most hogy magyarasszony fénylő lénye itthagyott minket, nem lelem a kijáratot a sötétben. Biztos ez is ennek a libsi-komcsi bandának a műve. Akárhányszor is írom be a böngészőbe, hogy hircsarda.hu, mindig erre az oldalra dob vissza. Szent koronával viccelődés, Schmit fővezérrel való humorizálás?! Pfüjjj! Kötelet a nyakukba, fülkés forradalmat a fülükbe!

  15. @T.tömeg: kösz, a fülkés akármi már megvót!!! mi meg itten libsi-komcsik ( a global-betyárokkal) csak elmélkedünk egy szebb jövőrűl,! ja, már ez a duma is foglalt…. csak tudnám most éppen melyik segg is amit nyalnunk kell? mert akkor rögvest neki is állnák, (még bélám is beszállna most mongya ) csak a sanya meggyünne már! neki azért mégis nagyobb a tapasztalata, már úgy seggileg….

  16. ebben itt hol gyalázzák a Sacra Coronát, vadze?
    másrészről miért szent ez a neves korona, tán csodákat művelt vagy neadjisten’ (pontosabban adjisten) feltámasztotta halottaiból a Lázár nevű zsidót? legyen inkább Boldog Korona, az oké (csodát nem tett, de a nép tiszteli és segítségéért folyamodik, hogy közbenjárjon Istennél)!
    meg mi köze Szent Istvánhoz? Talán III. Bélus inkább a ludas. ha válogatott kínzásokkal kiírtom a családomat, engem is szentté avatnak? vagy az csak királyoknak jár? vagy az ükonokámnak meg kell kímélnie Dalmáciát? ha azt mondom h megkíméli, mert én is utálom Dubrovnikot, akkor deal?
    nomeg. megjegyezném még hogy nekem SP nem közt. elnököm, mert fattyú sváb köcsög, az én köztársasági elnököm Kovács KOKÓ István, mert az úgy üti le a Ficot, hogy egyből koldusbotra jut. Angela Merkelt meg szárazon húzza a faszra…. izé a deresre.

  17. bocsánat, irtani csak rövid i-vel, különben megárthat az egészségnek.
    ja és szép a rinocérosz, várjuk már mink is itt a pulyákkal Kalányosrögöslófaszáracsöbrösvödrösön, az általányosba, azzal rontunk be majd a lánymosdóba.

  18. Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nevében letartóztatom!

    Magyarasszony nevű igaz hívünktől bejelentés érkezett ezen poszt mélységes felháborító voltáról.

    A felcsúti Narancsvidék Átnevelőtáborba utalom.

  19. @annamariskám, hát ezért téged kivágnak mint macskát… leparasztozod a kenyéradó gazdádat aki szakértelmed elismeréseként (miben is?) örökös állasba rakott?????
    Nem azt mondták, hogy a Fülkeforradalmi Nyenyi Kormány neviben???!!! Hár ennyi nyenyit se tudsz, megjegyezni a szalacsi apád hétszentségit! Na még eléred a máglyára menőket, szedd a piciny lábadat a Milford öböl felé ( Ott van a Felcsút Fennsík alatt !