Az utasfülkében pedig néha kéjgáz lövell ki a műszerfalból

Eljutott lapunkhoz az Alstom Metropolis metrókocsijainak teljes hibalistája. A négyszáz pontos, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által összeállított hibalistából csak a súlyos (nemzeti) hibákra fókuszáltunk, ám ezek is megdöbbentőek, hiszen többek között a fékrendszerek a vezetőtől is függetlenek és az utasok bélgázaitól felpúposodnak az ülések.

A listából  a teljesség igénye nélkül szemezgetünk:

1. Az ajtók záródását jelző szöveg Google Translate-tel készült, ami az alábbi eredményt hozta: Lányok, fiúk, ajtók sikálom, nézzél!

2. A fékrendszerek öntudatra ébredtek, mint a Skynet, gyakran nem engedelmeskednek a vezetőnek.

3. Az ablakok nyitásnál tízből kilenc alkalommal átvágták a csuklón futó artériát.

4. A vizuális utastájékoztató rendszer két megálló távolságban epilepsziát válthat ki.

5. A fogódzkodók, a padló és a vészjelző is rákot okoz. A vészjelző olyan gyors lefolyású rákot, hogy még megnyomására sem marad idő.

6. A szerelvény fényszórója mozgásérzékelős, és csak akkor kapcsol be, ha valaki átszalad előtte.

7. A szerelvény kerekeit 300 kilométerenként cserélni kell, így külön boxutca kialakítása indokolt.

8. A használati utasítás csak kínai és tamil nyelven áll rendelkezésre, ám ez is számtalan trágár szót tartalmaz.

9. A légkondicionáló által befújt levegő 70 százaléka szén-monoxid, amit a légszűrő termel.

10.  A belmagasság néhány helyen csak 110 centiméter, ami zavarja a testmagasságal rendelkező utasokat.

231. A szerelvény ajtaja záródáskor csonkolásos baleseteket okoz. Erre nem megfelelő megoldás a tükör befordítása, hogy a metróvezető ne legyen rosszul.

232. A szerelvények összerősítése purhabbal történt, ami kanyarokban elenged.

233. Az alváz rozsdásodik, ami meglepő, hiszen műanyagból készült.

234. Gyorsításkor gyakran csak a középső vagon gyorsul, így hajlamos megelőzni az elöl futót.

235. A teljesen automata vonatbefolyásoló rendszer működtetéséhez eddigi számításaink szerint 6-8 ember kell, sőt kanyarokban az utasoknak is be kell segítenie.

310. Az áramszedő legalább négy méteres szikraívet húz, amivel nem kizárt, hogy a sínhez hegeszti magát alacsonyabb sebességnél.

311. A kommunikációs rendszer tesztjére egyelőre nem tudtunk sort keríteni, mivel a gyártó nem adta meg a 32 jegyű PIN kódot hozzá. A PIN kód megadása minden egyes üzenetnél vagy rádió forgalmazásnál a későbbiekben is nehézségeket okozhat.

312. A szerelvény gyorsításkor 4 métert nyúlik.

313. A szerelvény kanyarodáskor kettétörik.

314. Az utasok bélgázaitól az ülés felpúposodik és erősen maró savat fejleszt.

400. A vezetőfülkében 200.000 euró készpénzre bukkantunk, ami akadályozza a vészfék működését.

23 KOMMENT

  1. 231. A szerelvény ajtaja záródáskor csonkolásos baleseteket okoz. Erre nem megfelelő megoldás a tükör befordítása, hogy a metróvezető ne legyen rosszul. – na basszátok meg! 😀

  2. Na hát ezek után már nem is kell ez a szaros metró, csak a vezetőfülkében felejtett kosztpénzemet tudjam visszaszerezni valahogy, mert aztán hó végéig kéjgázt szívhatunk itthon bélámmal

  3. @sanyapajtás, már megint szereptévesztésben vagy! minden eszköz a kezedben van, hogy a végére járj demszky vigyorgásának okára, ne bennünket mezei laikusokat kérdezz, azt jónéven vesszük , ha az eredményeket megosztod velünk, de akkor semmi kérdőjel, hanem csak tényállítás!!!

  4. Bocsánat, valami tévedés történt !
    Pintérsanya Hazánkban a legismertebb olajvegyész és ÁFA-zsonglőr, miért kell mindenbe azt a francos politikát belekeverni ???

  5. Kézcsók!

    – Asszeretném kérdezni, hogy a Google Translateben mit kell, milyen nyelvről fordítani, hogy eztet kapjam?
    – 9: Tessék mondani, egy SZŰRŐ hogyan tud TERMELNI valamilyen gázt?
    – 231: Tessék átírni a kamerák kikapcsolására. Mert az Alstomon nincs is tükör. Ahogy a Mátrixban mondták annak idején, nincs kanál. Csúnya médija ferdít mámegint.
    – 314: Tényleg szabvány NKH-eljárás telifingani az ülést? 🙂 Adjatok egy con carnét, bedolgozok én az NKH-nak :D…Bár a maró savat azért nem kérem…
    – 232, 313: bolond maga, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?