Az egykori énekesnő a Maradona által javasolt élénkítő szereket is beszerezte

Maradona helyett az argentinok Madonnát kérik fel a nemzeti válogatott szövetségi kapitányi címére. A döntést azzal indokolták, hogy így csupán néhány betűt kell kicserélni a névtáblán és a hivatalos papírokon, a diszlexiás újságírók pedig már idáig is gyakran keverték a kettőt.

Madonna csak azzal a feltétellel fogadná el az új megbízatást, ha turnésorozatában be tudna ugrani helyette az egykori argentin futballsztár. „Mindent elkövetek, hogy hitelesen interpretáljam a Like a Virgin és egyéb slágereket, és bár a ruhák egyelőre még nem jönnek rám, napi négy óra erotikus fitneszórát veszek, ahol a gusztusos testmozgást is elsajátíthatom, és a fölösleges kilók is leperegnek. A mozgás emellett segít kitartani az absztinencia mellett” – nyilatkozta az elszánt Maradona.

Madonna pedig elmondta, hogy az argentin csapatot saját intenzív edzésmódszereivel kívánja formába hozni, és ha minden kötél szakad, villant nekik. Hogy a játékuk milyen lesz négy esztendő múlva, azt nem tudjuk, de, elmondása szerint, a góloktól függetlenül fergeteges show-ra számíthatunk.

2 KOMMENT

  1. És a válogatott himnuszaként Madonna mindennap a Don’t cry Argentina c dalt énekli az öltözőben! mert most mintha lenne miért sírniuk…. Bár lehet, hogy doppingnak számít a dal a VB után