Fesztiválozókat találtak a Balaton Sound helyszínén

16
202,481

Több fesztiválozóra bukkantak a Balaton Sound helyszínén járőrök. A fesztiválozók maguk is meglepődtek, amikor kiderült, hogy már véget ért hazánk egyik legnépszerűbb elektronikus zenei eseménye. Egyikük fehér pólóban táncolt egy hekksütő bódé előtt, a büfés elmondása szerint körülbelül öt napja. “Valószínűleg a szúnyogcsapda UV-fénye csalogathatta oda” – találgatott a vendéglátós.

Nem ez az első furcsa esemény a Sounddal kapcsolatban, kedden egy fehér pólós fiatalember futott Budapestig egy busz után, mert a kedvenc számát vélte kiszűrődni, ám a sofőr nem engedte felszállni. Egy napszemüveges, félmeztelen férfit egy gofristól vittek el a mentők, mivel a gofrisütőn kísérelt meg szkreccselni, ám harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

 

Ezek a fesztiválózok például nem vették észre, de egészen Csernobilig sodródtak

Kidoboltatik

 

A rendezvényt számos látomás, jelenés és csoda színesítette: egy péceli marketing koordinátornak megjelent Stohl András, majd orrából tojáslikőrt spriccelt rá, egy budai műkörömépítő lánc tulajdonosa elé pedig az égből leszálló Schmitt Pál szórt tiszta búzát, amit ő felcsipegetett. Egy saját nevére töredékesen emlékező David Guetta-rajongó tévedésből felszeletelte barátnőjét, ám mivel valószínűleg ő is befolyásolt állapotban volt, nem esett komolyabb baja.

16 KOMMENT

  1. Ez nem így volt. Schmitt Pál ebben az időben az égben tartózkodott, nem szállt le, kérem, a cikket haladéktalanul töröljék, és közöljenek helyreigazítást.

  2. Műkörmös hazudik, Pali akkor nálam volt, államfőképző oktatáson amit csak neki, csak most indítottam, a tanfolyamot a Bank of Felcsút fizeti vagy Bankokból? küldik valami bankos duma volt benne meg of is az biztos, de lehet, hogy off short vagy ilyesmi, , mit tudom én már ebben a nagy fennforgásban honnan dől a lé

  3. Kedves béla néni!
    azért remélem, hogy ezért neked is maxy. 2 milliót fizetnek, nehogy már az én adómból tanfolyamosítsad a Pált!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    a macska rúgja meg!!!!

  4. Nem megerősített információk szerint a fesztivál után egy sms érkezett Chuck Norristól, mely így szólt: “David Guetta: hogy érted azt, hogy ‘World is mine’?” 🙂