Ha a spanyolok nyerik a vb-t, a bwin 1.55-as szorzóval fizet, s ebből annyi autópálya építhető, hogy egész Magyarország le lesz aszfaltozva, a maradék pénzből pedig bevezetik minden háztartásba a tejet és a mézet, a kánaán pedig szociális alapon is járni fog.

Szinte együtt készül a csapattal

Eddig nem sok mindent tudtunk a kormány gazdaságpolitikai terveiről, de most már látható: a sok egyeztetés, a modellszámítások, és a regisztráció a bwin-re meghozta az eredményét. “A kormány eredetileg Németországot várta a döntőbe és rá szeretett volna fogadni, de a pénzügyi államtitkárság nem bízott a jós polipban, amelyik egyébként sem tűnt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hívének.” – mondta el Matolcsy György szóvivője, aki nem Szijjártó Péter. “Ha nyerünk, az jelentősen kitágítja a kormányzat mozgásterét. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát például 50*70 helyett 900*1200-ban is kirakhatják a kormányzati szervek, az állami vezetők kétmilliós fizetési plafonját kétmilliárdra tudjuk növelni, és a súlyos gondokkal küzdő árvízsújtotta területekre is jóval több országzászlót és zászlóanyát fogunk tudni küldeni” – folytatta nem Szijjártó Péter.

Ha mégsem Spanyolország nyeri a döntőt, akkor viszont gondok lehetnek a 3.8%-os költségvetési hiány betartásával, de Matolcsy szóvivője szerint ekkor sincs gond, mert a vb döntő alatt járó turbinákkal várja a kormányt egy repülő Ferihegyen. A biztonság kedvéért a gazdasági tárca IMF kölcsönből megteszi a Bnei Yehuda TA – Ulisses Jereván találkozót is a tippmixen, ami a várható tuti Bnei Yehuda győzelem esetén is 1.27-et fizet, amivel alig lennénk valamivel rosszabb helyzetben, mint a polip előtt.

8 KOMMENT

  1. nos kábé ezt vártam mint gazda(g)ságpolitikai tervet, és nem csalódtam,
    de még lehetne, hogy schmitt pali megvív a kamatmentes IMF kölcsönért az épp soros IMF elnökkel, de ha már “soros-ról ejtünk szórt” fogadjuk örökbe Soros Györgyöt és Bill Gates-t anyikájuk a viki, aki most szintén soros, és apjuk helyett apjuk a búsmagyar lacus a kövérkés. Legalább a kis adoptáltak is megtudják mi a magyarok istene, és főleg hogy hol lakik az úristen
    Ez is van olyan jó mint a matolcsy, de legfőbbképp a fidesz gazdaságpolitikája, lsd Kósa és szijj ártó bubus megnyilatkozásait, nem csoda, hogy a többit néma csend övezi, mert nem bírnak fabrikálni egyet