Az "Én, a MILF"-nél is nagyobb siker

A Vörös szőnyeg, a Párnakönyv és más mesék után, Zsebkendőnyi terület címmel jelent meg Lévai Katalin, MSZP-s EU parlamenti képviselő új könyve, amit a 2010-es foci világbajnokság tiszteletére írt.

„A regény egy hátrányos helyzetű kislegény életét mutatja be, aki egy tanya vakondtúrásos focipályájáról indulva, rengeteg kalandon át cselezi feljebb és feljebb magát az élet létráján, égészen az Európai Parlament padsorai közé…ööö! – Bocsássanak meg, de ezt fel kell vennem, a húgom hív Bulgáriából, – Persze Anikó, nem felejtettem el, a lestyánt is meglocsoltam a konyhaablakban, puszi, szia-szia! Szóval…”

A sajtótájékoztatót követően a kritikusok is magasztalták a regény dinamikáját, valamint a kurta dialógusokban megbúvó emberiességet. „Fantasztikus a framizálása, a keretezése a kontextusoknak, a szövegkörnyezeteknek, bár néhol kicsit zavart, konfúzus a mű a tautológikus, szószaporító részektől. De, amúgy bejött a cuccos” – hallhattuk Csordás Áriel fiatal irodalomkritikustól.

Az írónő köszönetet mondott családjának. Külön kiemelte húgát, a többkötetes szerző Anikót és sógorát, Viktort, aki a választási hajrában is folyamatosan jó tanácsokkal látta el, főleg ami a futballt illeti. „A sógoromra nemcsak, mint politikusra, hanem, mint focistára, és íróra is felnézek. Elég csak a legutóbbi nemzetközi könyvsikerére emlékezünk, nagyon büszke vagyok rá.”

A kérdésünkre, hogy vajon tervezi-e már a következő művét, és ha igen, mi lesz a címe, Lévai Katalin rövid választ adott: „Nem!”

5 KOMMENT

  1. Borvirágos jóestét, kedveseim. Ezt a könyvet nem a Lévai írta, hanem a Szily, és egy balszélső sorsát ábrázolja, akinek egy radikális edzőcserét követően a pálya jobboldalán kell helytállnia. Fektcseker kellene a csapatba, kis drágáim. Összekeveritek a Katalinokat. Cintányéros, cudar világ!