Feszültségoldó nassolás

A német válogatott szövetségi kapitányáról, Joachim Löw-ről megdöbbentő felvételek láttak napvilágot az angolok elleni győztes meccsük után. Most azonban kiderült, hogy a beszáradt orrváladék elfogyasztása nem undorító kóros szokás, hanem egy alternatív étrend része, amit nem csak az edző, hanem az egész válogatott követ.

“Végül én is kipróbáltam, és finom!” – mondta Joachim Löw, akit az angolok elleni, 4-1-re nyert nyolcaddöntő izgalmai között kapott fikaevésen egy kamera. A német mester, akit telefonon sikerült utólérnünk, hosszasan ecsetelte a HírCsárda riporterének, hogy a vb előtt sokáig konzultáltak táplálkozási szakemberek, hogy a lehető legjobb étrendet találják meg a játékosok számára. “Kezdettől fogva valami forradalmi dologban gondolkodtunk, a fényevés azonban zsákutcának bizonyult. Ellenben a placenta fogyasztás csodát tett a játékosokkal” – magyarázta Löw, aki ezután kitért arra, hogy a méhlepényhez sajnos nagyon nehéz hozzájutni, így olyan emberi eredetű táplálékot is kellett keresniük, amit a játékosok saját szervezete is tud reprodukálni.

Már a körömrágás is eredményeket hozott, de az igazi áttörést a fülzsír és az orrváladék kipróbálása hozta meg. A dologra eddig azért nem derült fény, mert a német játékosok mérkőzés közben az orrváladékot a garatba visszaszívva még híg állapotában fogyasztják (ezért nem köpködnek egyáltalán ezen a vb-n a németek), a kapitány viszont a beszáradt változatot részesíti előnyben. Löw a módszert különösebben nem részletezte, a dolog lényege annyi, hogy a játékosok a saját testük által termelt anyagok reciklálásával kevesebb táplálék bevitele mellett több energiához jutnak.

6 KOMMENT

  1. Szíjjanak gecit, állítólag abban is van sok fehérje, és azt is tudják reprodukálni, ha nem is maguknak.
    Ami turhát egy egységsugarú focista elköpköd egy meccsen, az amúgy tényleg tekintélyes mennyiség, sokkal környezetbarátabb megoldás lenne, a fikaevés, mint hogy szanaszét köpködjék.

  2. A 2002-es VB-n emlékeim szerint a teljes váloatott Oliver Kahn lábkörmeivel táplálkozott, hasonló megfontolásból. Akkor nem jött be. Talán Löw nagyobb sikert arat újításával. Meglássuk. Hajrá Montenegró.

  3. Úgy tűnik, hogy ez a híressé vált csodaszer sem segít.
    Joachim Löw már gondolkozik a következő világbajnokság étrendjén.

    De vajon mit ettek a spanyolok és a hollandok?