Blöki örül nagyon

A férfiaknak és nőknek árusított szexuális vágyfokozó után hamarosan kapható lesz a kutyáknak szánt változat is. A felmérések szerint a kutyák még a nőknél is sokkal húzódózóbbak az ágyban, ezért lehet sikeres a csirkefarhát ízű, jutalomfalat alakú pirula.

„Bár nem mondható tömegesnek az igény, mégis létezik az a piaci rés, amelyet csak a kutyaviagrával lehet betömni.” – mondta el a Spritzer gyógyszergyár igazgatója, Dr. Howard Flick, a kutyaviagra bemutatóján. „Az emberek általában nem szeretnek nyíltan beszélni szexuális szokásaikról, és ez fokozottan igaz a kutyákra. Mi mégis úgy látjuk, hogy a két faj közötti bensőséges együttlétet nem hátráltathatja az az apróság, hogy az egyik fél nem igényli az initmitást az adott pillanatban, és inkább a bolháit vakarássza. Ha a nőknek szánt készítménnyel ezt el tudtuk érni, akkor ugyanez működni fog kutyáknál is” – ismertette a cég motivációit Dr. Flick.

A készítmény még kísérleti fázisban van, de ígéretesek az eredmények. A gyógyszert egyelőre laboratóriumi patkányokon tesztelték, ami a kísérletben résztevő több önkéntes munkatársnak is gondott okozott egyrészt, mert kutyákhoz vannak szokva, másrészt pedig a fajok közötti méretkülönbségek miatt. Az viszont mindenképpen eredmény, hogy 10 kísérleti patkányból 3 megkívánta a kutyákat is, két humán résztvevő pedig Svédországba szöktette a számára kijelölt kísérleti patkányát.

A kutyaviagrából az Egyesült Királyságban számítanak jelentős bevételre, ahol a kiesésük miatt szomorú futbalrajongók már rá se bírnak nézni a feleségeikre, a kutyát pedig az elmúlt két hétben nagyon elhanyagolták.