Rogán Antal zenekarának végre lesz fix fellépőhelye

A június elején megnyílt Jobbik-közeli szórakozóhely, a Klub64 mintájára újabb pártközeli lokálok nyílnak Budapesten.

A Fidesz vezetősége Klub 68 néven tervez egy szabadtéri szórakozóhelyet, ami a Kossuth téri műfüves focipályán lesz. „Azért 68, mert ez egyrészt néggyel több mint a 64, másrészt pedig ezzel is emlékeznénk a 68-as diáklázadásokra.” – foglalt össze Rogán Antal, majd elmondta, nem volt könnyű a döntés. Az ötletelés során komolyabb konfliktus alakult ki a vezetőségen belül, mert Deutsch Tamás meggyőzhetetlenül ragaszkodott a Klub 69 elnevezéshez: „Mit baszakodtok itten?! Csak eggyel több, és mégis mennyivel jobb!” – ordította, majd rákacsintott a vaníliás karikákkal teli tányért éppen elé helyező 18 éves hostess-re.

Az ügyben az MSZP is szót kért: „Én nem engedek a 48-ból!” – mondta Lendvai Ildikó, majd átadta a mikrofont Mesterházy Attilának, aki ehhez a veretes mondathoz csak annyit tudott hozzátenni: “Válság van! Mi nem költünk ilyen bohémságokra! Egyébként is: a legjobb diszkó Arató, Arató, Aratóóóó!”

A Klub 64 szellemi atyja és üzemeltetője, Toroczkai László portálunknak kételkedve nyilatkozott az új versenytársakról: “Erőlködhetnek ezek a gyökértelen gyökerek! Hozzánk egyik sem hasonlíthat! A 64-be betérő magyar testvéreinken mi egy fillért sem akarunk keresni, ez nem egy üzleti vállalkozás, kérem. A sáfárkodást-kufárkodást, szájszegletben-nyálbuborékformázgató-haszonlesést pedig meghagyjuk a zsiráf-zsidesz-zselempé-zsemeszpé klientúráknak. Uff!”

12 KOMMENT

  1. Nem baj fiuk, szerencsere van egy rakas buzibar azoknak a liberalisoknak akiket kiakaszt ez a klub… Ket dolog biztos, itt nem lesz drogozas sem es verekedes sem, es a koncert utan sem fognak 160al a fanak hajtani a reszeg tizenevesek. Biztos lesz neha nemi ciganyozas esetleg szarszlovakozas a buliban, de hat szolasszabadsag van, mindenki azt mond amit akar. Nem hiszem, hogy egy houseparty vagy egy punk koncert sokkal kulturaltabb es jobb lenne mint ez a klub, csak hat szenzacionak szamit, hogy a hazafiaknak is lehet szorakozohelyuk. Azt beszelik, hogy Hajdu Peter a hir hallatan ugy dontot o is nyit egy klubot direkt mozgasserulteknek, specialis parkolohelyekkel termeszetesen!

  2. Lester, te értelmezed is amit írsz vagy olvasol? hol jelezte bárki, hogy zavarná ez a klub? tök jó hogy van. Mert így még az olyan gyökerek akik odajárnak is be kell lássák, hogy a sokszínűség az igazán szép. (azt, hogy ők hazafiak lennének, igazából csak ők állítják magukról, szóval ez csak egy reklámszlogen, itt pedig az jön be a képbe, hogy igen is forintra váltották a nagy hazafias eszméket, kiárulják a nemzettestet. Mert azért vannak olyan dolgok amik nem eladóak. De hát ugye ha ők adják el, akkor nem gond… rovásírásos fakanál, ide már só sem kell..)

    Szál nyugodtan tolhatják ott a kis seggrepacsit, csak amint nekiállnak beboroskólázott fejjel kötekedni a környékkel, akkor lesznek seggberúgva, de amúgy, hazafiasan.

  3. És a meleg hazafiakkal mi lesz? Ők hová menjenek szórakozni? Ha egy másik férfit szeretek, attól még szerethetem a nemzetemet is, nemdebár? Vagy a droghasználó nemzettesttel? Benyomunk egy kis LSD-t és LÁTJUK, ahogy mossa a három tenger az ország partját.

  4. Hogy egyszerű legyen és rövid:

    – Akit zavar a Klub 64, az attól még NEM: hazafiatlan, liberális, buzi, zsidó, etc. Valószínűleg csak felfogja ép ésszel, hogy nem attól fogja jól érezni magát egy bulin, hogy erőltetett, csikorgó akolmelegbe van összezárva egy csomó olyan emberrel, akik emberileg semmit se tettek még a szimpátiájáért, csak épp ugyanazokat a tévhiteket szajkózzák napközben.

    – A hazafiság annál kissé absztraktabb fogalom, hogy az ember hajlandó-e magáévá tenni a Jobbik-féle társaság véleményét a magyarságról, annak vélt vagy valós kultúrális fölényéről, Trianonról, kisebbségekről, etc. Kossuth Lajos hazafi volt, de megvetette a zsidózó embereket. Pölö. Ilyenkor mi a teendő?

    – Szórakozóhelyet nyitni pedig sosem volt nonprofit dolog. Aki képes elhinni, hogy bármilyen klub csak azért létezik, hogy ő ott jól érezze magát, az, hát hogy is mondjam, nem okos ember.

    – Mire föl az erkölcsi fölényeskedés? A hazafiak tán nem isznak? Meg sose drogoztak? Másnap meg frissen borotvált arccal, üdén és kipihenten ott fognak feszíteni a misén? Na ugyanmár, uraim. Meg amúgy is, a jó magyar pálinkának nincsen párja, csuhajja Kárpátia!

  5. Milyen árak vannak a ’64-ben? Be kell valljam, még soha nem jártam arrafelé. “Erőltetett csikorgó akolmeleg”…hm. Kb. igen, el kell menni mondjuk a ‘Play’-be. Az ottani, meg egy-két más hasonló helyi közönségben egy a közös: szarnak azok politikára, ideológiára. Csak éppen oda szívesebben járnak mint a Kossuth térre csujjogatni. Ennyi.
    Egyébként, megkockáztatom: úgyis parasztvakítás az összes ilyesmi, még ha nemzetiszínű, vagy ultraszélsős papírba is csomagolod. A skinhead-sörözős-koncertes bulikon is matt részegen megy a “zíghej” kórusa, miközben jelentős százalékának fogalma sincs még a középkorról sem, nemhogy az újkorról történelmi szinten. A lényeg viszont egy és ugyanaz mindenütt: a Nagy Kaszálás… Aztán: számomra rejtély: kifestették, vagy újra tapétázták a ‘ 64 -et? Hogy a falakba ivódott meleg sperma ‘illata’ ne legyen érezhető? (ld. előző profilja) Jelentősebb bevételük is lehetne, ha a kínai kígyópálinka mintájára paprika-pálinkát, vagy esetleg árvalányhajas martinit is betolnának a repertoárba, A jelenleg ‘ártatlanul meghurcolás alatt álló’ Nagy Magyar Hazafi régebben üzemeltetett egy mulatót a XI.-ben. Jól megfért ott napi tematikával a disco-kon, ‘libsi bulikon’ kívül a Magyaros Nap is… Nemzeti rock koncertekkel, nagymagyar-polós közönséggel… És szintén Nagy Magyar Bajtársi Áron kapható 600 ft/korsó söreivel. (És akkor még nem is volt olyan szar a forint mint manapság.)