Robert Fico idomított szúnyogja, Erik társaságában tagadta a vádakat

Eddig az árvizek utóhatásának gondolták a sok elszaporodott szúnyogot, de lehet hogy tudatos akció áll a háttérben. A Szegedi Egyetem Lárva Tanszékének tudósai szerint nem lehet véletlen, hogy a szúnyogok szinte kifejezetten csak a magyarokat csípik meg, és mondjuk a magyarországi üzbégeket alig. Lehet, hogy idomított harci szúnyogokkal állunk szemben?

„Statisztikailag kimutattuk, hogy Magyarország határain belül, szinte kizárólag, mintegy 95%-ban csak magyarokat csípnek meg a szúnyogok. Ez egészen elképesztő! Ezek a szúnyogok utaznak ránk, mintha csak a magyarok vérét akarnák szívni. A magyarországi eszkimókat, például, egyáltalán nem csípik. Ez vajon hogy lehet?” – tette fel a költő kérdést a Tudományos Akadámián tartott sajtótájékoztatóján Dr. Kond Hunor, a szúnyogok elismert magyar szakértője, a „Csípnélek, szúrnálak” című méhekről szóló erotikus könyv szerzője, gárdaparancsnok.

„Az is lehet, hogy ez a szlovák választási kampány része, bár ők mindent tagadnak. Most még csak a szúnyogjaikat hergelik ellenünk, holnap már a sztrapacskájukat. De az is lehet, hogy a szúnyogokat arra használják, hogy összegyűjtsék nekik a mi magyar vérünket, amit beadnak maguknak, hogy attól ők is magyarrá váljanak” – törölte meg habzó száját Dr. Kond, aki tudósítónknak kifejtette, hogy a „Csípnélek, szúrnálak” következő kiadását Dúró Dórának fogja ajánlani.

5 KOMMENT