Őt is megkérdeztük

A kormány 29 pontja után a Hírcsárda kiterjedt ismeretségi körrel és saját pénzzel rendelkező tagjai is megalkották azt a 13+1 pontos programot, aminek segítségével hazánk akár két héten belül is Európa, a világ, sőt az univerzum éllovasa lehet.

A program alkotása közben kevésbé józan közgazdászokkal, két butikossal, egy Auchan pénztárossal, sőt egy ének-biológia szakos tanárral is konzultáltunk. Eljuttatta hozzánk véleményét a Biciklisfutárok Regionális Egyesülete, A Kozmetikusok a Felmelegedésért Egyesület és a Panellakók az Emberi Kutyatartás Ellen Szövetség is, valamint leutaztunk Ózdra, majd vissza.

1. Kettős állampolgárság mellett, kettős közteherviselés bevezetése. Aki magyar, Magyarországon is köteles adót fizetni, függetlenül attól, hogy járt-e itt valaha. Magyarnak számít mindenki, akit a Nemzetgazdasági Minisztérium annak minősít.
2. Az önkormányzatok számának csökkentése, Magyarország területének csökkentésével. Amelyik megyében több a kiadás, mint a bevétel, azon megyék értékesítése szomszédos államoknak.
3. Családi adózás bevezetése; a gyerekektől is elvesszük a pénzt. Az apparátus nem nő, az erősebb gyerekek lesznek jutalékért cserében APEH-osok.
4. A védelmi pénzt ezután az állam szedi, a Belügyminisztérium irányításával.
5. Választások eltörlése, helyette minden állampolgár felajánlja négyévente adója 1%-t egy pártnak, aki a legtöbbet gyűjti, az győz. Pénzegyenlőség esetén a több Facebook- like dönt.
6. Az államháztartás bevételeit euróban, kiadásait forintban könyveljük.
7. Whisky-s kártya bevezetése, amelynek felmutatásával bárki szabadon kirabolhat egy bankot.
8. Korrupció megszüntetése finn állami cseretisztviselők bevezetésével.
9.  Adóbevallás helyett söralátétet kell benyújtani az APEH-hoz, amely ez alapján 30.000 forint adót állapít meg bárkinek.
10. Minden köztisztviselő elbocsátása, akin hétfőn reggel nincs váltópapucs.
11.  Háztáji gyógyszerészet és mikroelektronika támogatása adókedvezményekkel.
12. Devizahitelesek deportálása abba az országba, amelynek pénznemében devizahitelüket felvették.
13. Új Magyarország alapítása, jogutódlás nélkül, hogy az IMF ne tudja visszakérni a hitelét.
+1 Külföldi közgazdászok megkeresése email útján.

14 KOMMENT

  1. Sőt, nem csak tengerszint feletti magasságban van felette, hanem a térképen is északabbra. Ami – ha nem csalnak a régi, földrajzórás emlékeim – azért sokaknak szintén “feljebb”.

    Szóval Ózdról jönnek le Pestre, és Pestről mennek fel Ózdra – helyesen.

  2. A HírCsárda szerkesztősége nevében fenntartjuk a vidék-főváros ellentét alaptalan, de mégis hatásvadász és visszataszító szításának jogát az összes Budapesten kívüli település “lemegyek”-kontextusban történő említésével. Köszönjük.

  3. A 3. pont egyúttal az oktatási reformot is megoldja. Ezentúl nagyobb kedvvel fognak résztvenni a gyerekek a tornaórákon, hogy hozzájuthassanak a zsebpénzükhöz. Kitűnő elgondolás, széles látókörre vall! Nem hiába a végtelen pusztán nőttetek fel, azt a betyár mindeneteket!

  4. Aki euróban denominált hitelt vett fel, azt Eurországba deportálják majd, aki kirgiz somban vette fel a hitelét, azt Dél-Kirgiztánba viszik majd. Egyéb kérdés?

  5. 13. ponthoz
    El lehet engedni a csodaszarvast, de aztán legyen rajta GPS nehogy még egyszer itt a medence szélén leálljon! ha valami jó kis óceánparton megáll, akkor rohanjunk utána, már a csökkentett megyeszámmal,

  6. 5. Választások eltörlése, helyette minden állampolgár felajánlja négyévente adója 1%-t egy pártnak, aki a legtöbbet gyűjti, az győz.

    Ez nem lenne hülyeség ….!