Pista bá éppen azt mutatja hogy hány pálinkát kért egy szavazatért még anno

Bár Orbán Viktor nem részletezte az okokat, a HírCsárda szakértője Pista bá’ kiderítette, hogy a házi pálinkafőzéssel a kormány csak az ipari méretű állami a kokacserje- és kendertermesztést leplezné a kibírhatatlan cefre szag segítségével.

„Ha fel tudnék állni, én most úgy lepippantanám a Viktort bőnyállal, he, hogy a trianoni határokig zengene az elégedett sikolya” – áll szakértőnk, Pista bá’, Orbán Viktor 29 pontjáról – konkrétan – összehányt értékelésében, amiben a legfőbb helyen a házi pálinkafőzésre tett javaslatot elemzi. „Fasza gyerek ez az Orbán, én mindig mondtam. Én is csak miatta szavaztam a Jobbikra, basszátok meg. De értem én ám, hogy mire megy ki a játék. A pálinka csak a kezdet, aztán jön a kender meg a kokacserje, és akkor aztán tényleg boldog világ lesz a Kárpát-medencében” – írja kommentárjában.

Állandó szakértőnk szerint az adózás alá nem vont kereset fogalmának bevezetése is nagyon jó dolog, bár ez ezelőtt is volt, csak eddig számlát kellett róla hamisítani. „Most legalább az erre szánt pénzt is elihatjuk, illetve a számlatömbből is főzhetünk pálinkát, hogy nyalnám laposra a Viktor okos fejét”.

Pista bá’ szerint az is nagyon jó, hogy az uniós források rendszerét radikálisan átalakítják a KKV-k javára, bár ebből egyik szót sem értette. De, mint hozzátette, „… talán valami ingyen piáról, meg kurvákról lehet szó. Azt a Gálné Pelcznét, azt én speciel mondjuk KKV-znám radikálisan” – foglalta össze szakértőnk az Orbán beszéd lényegét.