Megváltoznának az interpellációk is

Jobbikos javaslatra az Országgyűlés protokoll célokra használt főrendházi üléstermében rendeznék le ezentúl azokat a vitás ügyeket, amikért nem érdemes kimenni a ház elé, de amik miatt a képviselői üléstermet sem akarják parlamentáris keretek között összevérezni és összeagyvelőzni.

Vona Gábor frakcióvezető Zagyva “Majd a folyosón megbeszéljük!” György első parlamenti felszólalása után döntött úgy, hogy javasolja a ritkán használt ülésterem átalakítását. „Mi egy egészen új stílust hoztunk be az Országgyűlésbe, és ehhez a mostani parlamenti berendezkedés és berendezés sajnos nem elég. Ráadásul a Fideszesek kis puhapöcsű narancshurszárok, akik ketrecharcban majd biztos nem arcoskodnának a Trianon-emléknaphoz hasonló előterjesztéseink kapcsán” – mondta el a frakcióvezető talpig ketrecharcos mellényben és fogvédőben az újságíróknak.

A felsőházi üléstermet úgy alakítanák át, hogy középen lenne a harctér, körben pedig a nézők szavazhatnának (IGEN, NEM, TARTÓZKODOM, LEGYEN INKÁBB A FELEZŐ VÁGÓÚR), illetve fogadásokat köthetnének. Ha éppen nincsen olyan politika vita, amit ketrecharcban kéne rendezni, akkor gazdaságossági okokból kutyaviadalokra vagy melegpornó-, netán fétis-forgatásra adná bérbe a helyiséget a Jobbik.

Az MSZP máris tiltakozik a Jobbik javaslata ellen, de Mesterházy Attilát azért beiratták dzsúdóra, az LMP pedig a Parlament előtt készül egy tiltakozó akcióra, aminek keretében pingpong labdákat dobálnának szét, majd kitalálnák, hogy ezzel mit is akartak üzenni.

7 KOMMENT

  1. Nem lehetne a Zagyva inkább honvédelmi miniszter, vezérkari főnök vagy ilyesmi? Hipp-hopp arcba rúgnánk a tótokat, majd az oláhokat, a rácokat, aztán felszámolnánk a zsidó világuralmat 5 éven belül!