A társaság alkalmanként tud kárpótolni.

Aggasztó hírek érkeznek az euróövezetből: a közös valuta országaiban a szakértők szerint megállt a növekedés. A jelenség komoly pánikot okozott a sportéletben és a takarítóknál is.

Az Eurostat friss felmérése szerint ugyanis az eurót használó országokban senki sem fog tovább nőni – így a 2009 utolsó negyedévében tapasztalt lassú növekedés helyett mindenki akkora marad, amekkora. A bejelentés kapcsán a Nemzetközi Törpeszövetség máris jelezte: élsportoló tagjai szeretnének bekerülni a kosárlabda élmezőnyébe, hiszen 10 éven belül ők lesznek a legmagasabbak az országaikban. 

A sportszövetségek a  folyamat megfordulásában reménykednek, így tesz a Nemzetközi Takarítószövetség is, amelynek igazgatója azt nyilatkozta: ha nem indul be a növekedés, 10 év múlva nagyon koszosak lesz az összes magas ablak teteje, mert nem lesz, aki elérje a fenti régiókat.

„Legalább nem lesz olyan mértékű zsugorodás, mint a japánoknál.” – mutatott rá a helyzet pozitív oldalára Yves Franchet, az Eurostat igazgatója, majd hozzátette: az euróövezet átlagmagassága még így is bőven 160 cm feletti lesz az elkövetkezendő években.