Ha már minden mindegy, kövesse nálunk a választásokat! Komcsizás, fasisztázás, rengeteg feles szilva, Pista bá és a teljes szakértői stáb.

Az ország legütősebb hírcsapata, egy helyen, élőben. Ráadásként már az országos média is felfigyelt igazmondásunkra, frappáns, de mégis információdús cikkeinkre, visszafogott, objektív szakértőinkre és a két Nokia-doboznyi pénzre, amit a recepciójukon hagytunk. Mindezek eredményeként az RTL Klub oldalán is követhetőek leszünk, az ott megjelenő kommentárjaink az egész szerkesztőség álláspontját tükrözik majd.

De ne is masszírozzuk a saját vállunkat tovább, álljanak itt a tények:  az RTL Klublegolvasottabb politikai, szórakoztató, divat, és határon túli témákkal foglalkozó blogokat is bevonja az élő televíziós és online közvetítésébe. Vagyis velünk párhuzamosan kommentál a Mandiner, a Vastagbőr, a Konzervatórium, a Piros Lapok, az Urbanista, az Our Fashion, a Malackaraj, a Szótlan szemtanú, az El Mondó és a Basahalom Boulevard.

A vasárnap este folyamán a tévé élő adásában rendszeresen megjelennek a bloggerek bejegyzései, amelyekre a stúdióban ülők reflektálnak majd. Természetesen a Hírcsárda csapata is reflektál a reflektálásra, vagyis aki szeretné tudni, mit gondol Pista bá Erős Antóniáról, vagy hogyan viszonyul Mc Killah Kumin Viktória stylingjához, tartson velünk!

Természetesen élő tudósításunkban azonnal reagálunk bármire, ami történik, legyen az választási csalás, Godzilla Tusnádfürdőn, vagy Fásy Ádám nyilatkozatai az esélyekről.

12:54

BRÉKING LÁJV EKSZLUZÍV! Megette egymást két kartali választópolgár

Kölcsönös kannibalizmus állhat a kartali szokatlan tragédiák hátterében. 12:30 perckor a szavazatszámláló bizottság LMP-s tagja arra figyelt fel, hogy a szavazókör előtt két korábban szavazatát leadó polgár egymást eszi, majd a maradékot hátrahagyva meghal. „Meg voltam döbbenve, de szerencsére szavazatuk már az urnában volt, így nem okozott fejtörést az eset, ugyanakkor természetesen jegyzőkönyveztük.”
Az egyik elkövetőt, M. Laci bácsit sokan csak látásból ismerték, pedig 70 éve lakott a településen, de zárkózottnak, magába fordulónak írták le, annak ellenére, hogy a helyi polgárőrség vezetőjeként számos rendezvényen fogyasztott az átlagosnál több alkoholt és a kocsmában is számlája volt. A másik áldozat, F. Károly segédmunkákból élt, de munkatársai falánknak, túlzottan mohónak ismerték meg, de az fel sem merült, hogy esetlegesen megenne egy másik választópolgárt. Az esetet a rendőrség nem érti.

 

 

 

12:53

 

VÁLASZTÁSI KISOKOS – Magyarországon a szavazókörzetek száma körülbelül 47%-kal csökkent Trinanon után.

     

 

12:40

 

Vas megye 2-es számú körzetében egész délelőtt Donna Summer slágereket játszottak, a Jobbikos jelölt jelentést tett erről az Országos Választási Irodánál.

     

 

12:26

 

Sziámi ikreket választottak szét az egyik borsodi szavazókörben. A gyors műtétre azért kellett sort keríteni, mert K. Péter és K. Júlia a múlt héten töltötték be 18. életévüket és így szerettek volna élni szavazati jogukkal. A választási bizottság a szabályokat betartva, nem engedte, hogy egyszerre két személy tartózkodjon a fülkében, így hosszas vitát követően kihívták a miskolci sebészet egyik specialistáját, aki a születésük óta a kézfej kisujjánál összenőtt testvérpárt 70 másodperc alatt szétválasztotta. Erre –meg nem erősített hírek szerint – eddig azért nem került sor, mert mint mondták: „Most először okozott problémát…” / „Ez eszünkbe sem jutott”

     

 

12:10

 

Elmúlt dél, megerősített információink szerint Lakatus Endre István megébredt, és elindult ebédelni, vagyis szavazni…

     

 

12:01

 

VÁLASZTÁSI KISOKOS – Magyarországon minden választásra jogosult állampolgárnak átlagosan egyszer van lehetősége országgyűlési választásokon részt venni minden negyedik évben.

     

 

12:00

 

Költészet napi tudósítások egész nap! A költészet napja alkalmából a mai nap eseményeit Rétsághy Péter OKJ-s etológus és hobbiköltő szakértőnk, a Zöld Nézőpont Alternatíva Szabadfőiskola védnöki tanácsának elnöke fogja versben kommentálni.

 

Rendben zajlik a választás a szórványos esők ellenére
Már nyílnak az urnák a sok óvodában
Már árad az ikszek bősz serege
Kussol a kampány, ám izoláltan
Hull az eső, nem lesz meleged.

 

     

 

11:52

 

A 8. kerület egyik szavazófülkéjében egy félig teli, használt óvszert és egy kísérőlevelet találtak az egyik szavazóurnára erősítve „erre a világra miattatok nem engedjük őket, rohadékok…”

     

 

11:42

 

Vona Gábor elkezdett stigmatizálódni. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje éppen szavazatát dobta be Pest megye 4. számú választókörzetében, mikor kézfején vérző seb fején pedig egy töviskorona jelent meg. Egy szemtanú szerint még Mesterházy Attila szakálla is megjelent rajta egy pillanatra.

     

 

11:36

 

Csongrád megye 9. számú választókörzetében Bokros Lajos tart táncórát, kezdőknek és haladóknak. A szervezők tájékoztatták portálunkat, hogy a politikus fél egyig a tangó lépéseit ismerteti meg a választókkal, utána még egy órán keresztül pedig mambózni fog.

     

 

11:25

 

A szavazókör rövid ideig tartó érintésével szabályosan szavazott két izraeli kémrepülő. „Minden papírjuk stimmelt, így rendben, gyorsan szavaztak a polgártársak” – számolt be a hircsarda.hu-nak K. Ferdinánd, órásmester, a választási bizottság tagja.

     

 

11:12

 

VÁLASZTÁSI KISOKOS – Magyarországon a legutóbbi 5 választáson sem volt kétnemű jelölt.

     

 

11:11

 

Orbán Viktor nyerte a korán szavazási versenyt 7:30-as eredménnyel. Mint elmondta, már 5-kor felkelt, megkapált és megtrágyázott a kertben, fejelgetett a szomszéd kisgyerekkel, akit ezért ki kellett verni az ágyából, majd 6 órától mentette egy kicsit a nemzetet, aztán egy gyors zuhanyzás után indult el a választási körzetébe. Kicsit leszakadva, 9:30-as idővel csak második lett Bajnai Gordon, mert nem indult a szolgálati Audija, amit Magyar Gárdisták segítettek neki betolni az árokba. Schiffer András, az LMP listavezetője szorosan Bajnai mögött, 10:00-kor adta le a szavazatát, amit a leendő-exminiszterelnök szóvá is tett, mert Schiffer a szavazófülkében az ő hátára terítve töltötte ki a szavazólapját.

     

 

11:07

 

Az ország felkészült a választásokra, az összes vazelin elfogyott. Hiánycikké válhat a választás hétvégéjén a vazelin. Már az 5 literes, családi csomagolású síkosítóból is alig látni az üzletek polcain. Tovább a teljes cikkhez >>>.

     

 

11:01

 

Fejér megye 4. számú választókörzetének épülete előtt egy tibeti szerzetes megpróbálta felgyújtani magát, de tájékoztatták, hogy az európai uniós szigorú tűzvédelmi előírások miatt erre nincs lehetőség.

     

 

10:45

 

Parlamenti patkókat találtak egy Kecskeméthez közeli lovardában. A helyi csikósokat letartóztatták, a választási iroda megkezdte a patkók begyűjtését.

     

 

10:34

 

A HírTV-n éppen valaki doku megy, amiben seprűt eszik valami ló. Ez vajon melyik körzet lehet? Nagyon várjuk már Ókovács Szilvesztert!

     

 

10:12

 

Elefánt tarolt Pécs 2-es számú választókörzetében. Az állat vélhetően a pécsi állatkertből szabadult ki, ám az illetékesek szerint ott nem található semmilyen elefánt. A helyi választási iroda megkezdte a választókörzet tisztítását.

     

 

10:00

 

VÁLASZTÁSI KISOKOS – A magyar választásokon használt cédula mérete nagyban függ a jelöltek számától.

     

 

09:50

 

László Iván: Egyáltalán nem értek egyet előző kollégáimmal, véleményem szerint még odaérhet az MSZP. Nagyon is!

Csak a parlamenti patkót kellene tizedpatkóra átmódosítani. Győzzön a jobbik, illetve isten ments, hogy a jobbik győzzön, győzzön a baloldal, mint ahogy eddig mindig.

     

 

09:43

 

VÁLASZTÁSI KISOKOS – Magyarországon minden szavazókörzetben van legalább egy urna.

     

 

09:40

 

Belénessy-Későnffőy Bertold: Az MSZP totális megsemmisülése egyre valószínűbb. Ugyanis borult az idő, a ország nagy részén esik, és legalább 4 tévéadón is a kívánságkosár megy.

A bázisuk gyakorlatilag megszűnt létezni, szavazók hiányában.

     

 

09:25

 

Súlyos következményei is lehetnek a kampánycsendnek!

     

 

09:13

 

Videót akart magáról csinálni és a Facebookra kitenni egy miskolci fiatal, ahogy a péniszével próbálja az urnába helyezni szavazatát. A férfiassága azonban az urnába ragadt, jelenleg a Miskolci Megyei Kórház sebészetén műtik. A szavazás tisztasága érdekében a műtétet a teljes választási bizottság személyesen követi nyomon.

     

 

08:51

 

VÁLASZTÁSI KISOKOS – Magyarországon több mint 2 millió választópolgár van. A környező országok közül hasonló adattal csak Szlovákia, Ausztria, Ukrajna, Horvátország, Szerbia, Románia és Szlovénia büszkélkedhet.

     

 

08:20

 

Súlyos kampánycsendsértés történt Zalasetnyésen, ahol 130 decibellel üvöltötte egy pártaktivista, hogy „KAMPÁNY!!!”.

     

 

08:11

 

Azért egy kicsit visszafeküdtünk még…

     

 

06:05

 

És hogy jól induljon a nap, íme a híres angol zenekar, a U2 Election című nótája!

     

 

06:00

 

Bár borongós tavaszi napra ébredtünk, ez senkinek ne vegye el a kedvét a szavazástól. De ha már semmi módon nem lehet a kedves olvasót kirobbantani a monitor elől, akkor íme a lehetőség, hogy a szoba melegéből kísérje végig velünk a választás napját. Szemünk nyitva, kezünk a billentyűzeten, megírunk minden történést, incidenst, de ha éppen semmi hír nincs, akkor is olvasson minket, ugyanis érdekes tényekkel és hasznos információkkal is készültünk! – INDUL AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS