Az ügyességi versenyen, ahol egy elképzelt üveget kellett egyensúlyozni, Hajdú remekelt.

Csányi Vilmos etológus professzor kutatócsoportja által végzett kutatómunka eredményként kijelenthető, hogy Hajdú Péter számottevő értelemmel rendelkezik.

Számos összetett feladatot állítottak össze a kísérletsorozatban résztvevőknek. A műsorvezető mellett Nellit, a cirkuszi pónit, Aladárt a keverék kóbor kutyát és egy meg nem nevezett MDF-es képviselő jelelöltet vizsgáltak a tudósok.

Hajdún az első próbatétel még kifogott; itt egy 9 kockából álló szudoku tábla közepére egy 8-ast írt. A memóriajátéknál azonban, ahol a hét napjait kellett fejből felsorolni, már az MDF-es képviselőt megelőzve, harmadik lett. Nelli póni a kísérlet során arra panaszkodott, hogy a tévés, ha valamit nem tudott, először bárgyún mosolygott, majd agresszívan dühöngött és követelte, hogy Dömsödi Gábort felhívhassa telefonon.

A következő teszteken Hajdú formába lendült. A mutatós óra felismerő versenyben már második lett Aladár mögött, bár óvni akart, mert egy Tornóczky Anitától kapott információ alapján Aladár olyan keverék, akinek a felmenői között egy bagoly is szerepel, és ez a tévés szerint jogosulatlan versenyelőnyt jelent a kutya számára. A sikeres teszthez a TV2 vezetősége hivatalos levélben gratulált Hajdúnak. Az ismeretlen MDF-es képviselőjelöltet további kísérletek céljából egy perui rezervátumba szállították.

11 KOMMENT

  1. Elismerem Csányi úr munkásságát, de maradjon inkább az üzleti szférában vagy a borászatnál, de még inkább színészkedjen!!! A kutatási eredményeit egyszerűen a mindennapi tapasztalat cáfolja! Fel vagyok háborodva, hogy a Hírcsárda ilyen minőségű, kétes igazságtartalmú hírek is megjelenhetnek. Teljesen világos: egyre bulvárosodik ez az oldal is, ahogy az egész magyar médiákumok!!!! SZÉGYEN!

  2. Hajdú Péter számottevő értelemmel rendelkezik, lefordítva Számot (t)Evő, azaz nagyból kicsi felé haladó azaz nullához tendáló értelemmel rendelkezik. Így helyes vala.