Szerkesztőségünk láthatóan nem érti mi is pontosan az a hologram

A főpolgármester mintájául szolgáló egykori szamizdat szerkesztő kitálal. A pártok döbbenten állnak az események előtt, Kuncze Gábor nem veszi fel még a Klub Rádióban sem telefonját.

HírCsárda: A Magyar Nemzetben megjelent Antal Attila cikk után érezte úgy, hogy ez így nem mehet tovább, el kell mondania, hogy hologram volt csupán?
Demszky „Avatár” Gábor: Igen, ez már túl sok volt, ami a nevemmel történt. Éreztem, hogy el kell mondanom az igazat, tűrhetetlen, hogy egy hologram irányítsa a fővárost.

Ön hol volt az elmúlt húsz esztendőben?
Horvátországban nyaraltam.

Követte az itthoni eseményeket?
Ritkán, de nem mindig értettem, eléggé el voltam szigetelve. Húsz év óta ráadásul először járok Budapesten. Kint pedig nem volt internet.

Technikailag hogyan oldották meg ezt a bonyolult feladatot, hiszen emberekkel kellett találkoznia, élte egy politikus mindennapi életét, külföldre utazott…
Erről semmit sem mondtak nekem. Annyit tudok, hogy egy hasonmásom, mondhatni avatárom jelent meg sokszor helyettem, külföldre a verziófrissítések miatt járt, a közgyűlésen pedig 3D-s szemüveget kellett viselni ahhoz, hogy teljesen élvezhető legyek.

Tudomásunk szerint a hologramhoz nem kell szemüveg…
Akkor lehet, hogy csak nekem kellett a szemüveget viselnem… Ismétlem, a részletekbe nem voltam beavatva… Lehet, hogy hologram, lehet, hogy avatár… Vagy egy kék hologram, mert nem volt pénz teljesen színesre…

De most, ahogy így ül, teljesen úgy tűnik, mint az a Demszky Gábor, aki a fővárost vezette az elmúlt két évtizedben.
Lehet, havonta eljöttek hozzám, lefényképeztek és frissítették az avatáromat, ezután jöttek a korábban említett verzió frissítések.

Miért volt erre szükség?
Én 1990-ben elmondtam, hogy nem értek a városvezetéshez, jobban szeretek ülni, olvasgatni, horgászni. Pető Iván viszont azzal jött, hogy az én arcomra van szükség ahhoz, hogy megszerezzük Budapestet. Akkor tudtam, hogy nincs más választásom. Kuncze Gábor találta ki ezt az egész avatár rendszert, mert ő már korábban is barkácsolt…

Terveznek pert James Cameron ellen amiatt, hogy lenyúlta az ötletet?
Nem tudom, ezt az SZDSZ jelenlegi vezetésének kell eldöntenie.

Mesterházy Ernőt ezek szerint nem is ismerte?
Nem.

Antal Attilával sem találkozott? Nem biztatta üzemanyag-adalékok vásárlására?
Horvátországban nyaraltam. Nem volt alkalmam erre. De egyébként az az üzemanyag-adalék jó volt…

Ezt honnan tudja?
….

Válaszolna a kérdésünkre?
Olvastam egy internetes portálon.

Az előbb azt mondta, hogy nem volt internet.
Igen?

Igen.
Akkor az így is volt, remélem, nem kérdőjelezi meg a szavahihetőségem.

Van bármiféle bizonyítéka erre?
Horvátországi fényképek, ilyesmik…

Mit üzenne a nem valódi Demszky Gábornak és egykori párttársainak?
Egy robotnak, amelyet egy párt akarata mozgat, semmit… Párttársaim többségét pedig nem ismerem, hiszen Horvátországban tartózkodtam.

3 KOMMENT