Gyurcsányellenes tüntetőt találtak a Kossuth-téren

2
20

Vidéken is feltűntek elszórt példányok

Valószínűleg 2006-ból maradthatott a Kossuth téren az a Gyurcsány-ellenes tüntető, akit a közterület-fenntartók találtak egy Parlament melletti kátyú alján. A felfedezés felforgatta a magyar tudományos életet.

Kidoboltatik

„Remek állapotban maradt meg a tüntető, találtunk nála Kúrcsány-matricákat, árpádsávos hűtőmágnest, és egy darabka Magor kenyeret is ” – számol be a felfedezésről Szalay András, az ásatást vezető Nemzeti Múzeum régésze. A tüntető valószínűleg eltévedhetett egy rosszul sikerült demonstráció után, azóta pedig az arra járó hajléktalanok alamizsnáján tengődött. Viselkedését jelenleg szakértők vizsgálják.

„Nagyon óvatosnak kell lennünk.” – vázolta fel Szalay, hiszen elmondása szerint a tüntető nem tudja, hogy az ország annak ellenére tart ugyanott, mint 2006-ban, hogy Gyurcsány időközben lemondott, Budaházy pedig börtönben van.

2 KOMMENT