Egy korábbi alkalom amikor Veres befolyásolt volt

A volt pénzügyminiszter állítása szerint egy Fidesz közeli vállalkozó ismerősétől kapott C-vitamin tabletta bevétele után az első kép amire emlékszik, az hogy leszáll a repülőről Ferihegyen.

Mint ismeretes Veres János tavaly decemberben nem hivatalos úton járt, közpénzből Makaó szigetén, és fiatal EP politikusnővel. Sokáig ment a magyarázkodás, ám most úgy tűnik a politikus most tisztázta magát. Állítása szerint erről eddig azért nem beszélt mert egész egyszerűen szégyellte az esetet.

Történt ugyanis, hogy még tavaly karácsony másnapján egy régi kedves ismerősénél járt (aki egyébként egy Fidesz-közeli vállalkozó), és ott megfázásra panaszkodott. Vendéglátója egy C-vitaminnal kínálta meg, ezt bevette, ám ezután már csak arra emlékszik, hogy egy addig ismeretlen 3D-s (DugnámDugnámDugnám!!! – a szerk.) nővel száll ki egy repülőgépből a ferihegyi reptéren.

Sokkoló volt látni az újságokban, hogy mit csináltam Makaón. Ráadásul a zsebemben találtam egy jegyet egy Pónik és kurvák című előadásra is. Rémálom az egész. De legalább a számlámról egy fillér sem hiányzik. Ez megnyugtató.” – mesélte lapunknak a láthatóan még mindig ijedt politikus. Az MSZP hivatalos álláspontja az, hogy Fideszestől nem szabad semmilyen tablettát elfogadni.

1 KOMMENT