Ezzel a fúrófejjel pótolták a két nagyot három hónapon keresztül.

A Fővárosi Ügyészség nyomozást rendelt el a 4-es metrót építő konzorcium ügyében, ugyanis kiderült, hogy a két nagy nevettetőről elnevezett fúrófejet kölcsön adták az M6-os építéséhez.

Az ügyben még tavaly elindult nyomozás kiderítette, hogy az M6-s nyomvonalán terpeszkedő löszös dombok fúrására egy fiktív alvállalkozón keresztül ugyanaz a vállalkozói csoport kapott szerződést, akinek a telephelyére be van jelentve a DBR Metro Projekt igazgatósága. Ezért történhetett meg, hogy a két szórakoztató rádiós személyiségről elnevezett fúrófejek az M6-oson dolgoztak.

Az eset azonban pozitív példával is szolgálhat a Gazdasági Minisztérium szerint, hiszen egy drágább eszközzel, akár kettő vagy több költséges munka is elvégezhető lesz. Már folynak is a tárgyalások arról, hogy a Margit-híd után a felújító cég Lendvai Ildikó fogsorának jobb felső hídját hozná helyre. A megkérdezett fogorvosok szerint ez kifejezetten jó húzásnak bizonyulhat a választások előtt.