Bajnai a sajtótájékoztatón

Szakértők szerint Bajnai beszéd közben szempillájával morzejeleket ad le, ezzel befolyásolva tudat alatt a nézőket, de az sem kizárt, hogy ezzel a siket, de morzézni tudó kisebbséget célozza meg, hogy ők se maradjanak le a megszorításokról.

Az egyéves működését ünneplő szakértő kormányfő elmondta, hogy ő nem a miniszterelnökségben, hanem úgy általában szakértő, hiszen az korábban egyáltalán nem töltötte be ezt a pozíciót. A pislogással kapcsolatos kérdésünkre azonban csak pislogással volt hajlandó válaszolni, ebben pedig cáfolta az ezzel kapcsolatos híreszteléseket.

A miniszterelnök elmondta továbbá, hogy nem cinizmusból öltözött Ludas Matyinak egy gyermekrendezvényen és még egyáltalán nem biztos, hogy megvesztegették a Standard and Poor’s képviselőit.