A film amerikai plakátja

Különleges magyar filmalkotás kerül februártól a hazai mozikba. Töltés György Pont című filmje az újszerű OD-s technikával készül, amit azonban csak speciális, erre kialakított szemüveggel lehet megnézni, melynek ára 6500 forint lesz.

Töltés elmondta, hogy mindig is vágyott arra, hogy a film kiterjedés-nélküliségét dolgozza fel egy alkotásban, ugyanakkor az állami támogatás is kecsegtetően hatott. A kritika kedvezően fogadta az alkotást, hiszen sem többet, sem kevesebbet nem nyújt, mint amennyit a címe ígér, egyszerűségében is nagyszerű. Nem kizárt, hogy hamarosan a mozikban lesz a film folytatása, Pont kettő címmel.

A filmet élteti a külföldi kritikai elit is, egyes vélemények szerint esélyesként indul majd idén az Arany Pálmáért Cannes-ban. A Pont megtekintését nehezíti egyébként, hogy nem minden moziban árulják el, hol látható.

1 KOMMENT