Az MLSZ látványterve

Az MLSZ látványterve

Meglepődve tapasztalták az újpesti és a ferencvárosi drukkerek hétfőn, hogy kedvenc csapataik túl vannak az örökrangadón. A huszonöt könnyebb sérülést eredményező összecsapás nézői nem értik, hogy nem vették észre, hogy a pályán fociztak is. Az MLSZ lépéseket tenne azért, hogy a szurkolók egymás helyett inkább a tényleges játékra koncentráljanak.

„Nem bírom felfogni” – nyilatkozta a sajtónak Bubu, a ferencvárosi szurkolók szóvivője. Elmondása szerint énekelni, petárdázni, és esetleg verekedni mentek ki a Megyeri útra, de meg sem fordult a fejükben, hogy a jegyek focimeccsre is szólhatnak.

„Ismerek pár embert, aki meccsre jött, de nekik mondtuk, hogy nem lesz foci, csak verekedés és egymásra kiabálás” – ad ferencvárosi kollégájához hasonló beszámolót Lali, az újpesti ultrák vezetője. A vezérszurkoló szerint többeknek feltűnt a sok rendőr, a motozás és az esti letartóztatások, de úgy vélték, ezek csak a szokásos, zavargások során megszokott motívumok.

Rajczi Péter, az Újpest győztes góljának szerzője meg sem lepődött azon, hogy az eredményre lényegében senki sem figyelt. „A fejesem után körbenéztem, hogy kihez szaladhatok oda, de mindenki a fradista tábort nézte. Végül kénytelen voltam a ferencvárosi kapusnak kifejezni a gólörömömet” – nyilatkozta a focista.

Az esettel kapcsolatban a Magyar Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított, egyúttal javasolta: minden meccsen eredményjelzővel, sőt, a gólok után hangosbemondóval erősítsék meg az állást a szervezők. A szövetség tervei között szerepel több óriási, vörös nyíl felszerelése is a stadionokra, az elképzelés szerint ezek segítenék a szurkolókat abban, hová is kell nézniük.