obamawhite300Elképzelhetetlennek, orvosi nonszensznek tűnt eddig, de megtörtént. Barack Obama, az Egyesült Államok első fekete elnökének bőrszíne megváltozott, most már inkább a kaukázusi embertípusra emlékeztet. Obama állítása szerint nem történt változás sem az étrendjében, sem az életvitelében, egyik napról a másikra történt a biológiai mirákulum.

Az elnök orvosai, és vezető genetikusok is egyelőre csak találgatni tudnak az okokról. Lehetséges, hogy az egészségügy reformok körüli huzavona okozta sokk miatt bolydult fel a hormonháztartása. Obama felmenői között még németek és írek is vannak, ezért ha a génjei folyamatosan változtatják külsőjét, még az is megeshet, hogy szeplői lesznek, vagy a haja kiszőkül és a szeme is kékre vált.

Nagyobb baj azonban viselkedésének változása. Állítólag csak koszos atlétatrikót akar hordani, dobozos sört inni, és country zenére erőszakolni az asszonyt. Egy Demokrata Párt közeli forrás szerint már a személycserét emlegeti a demokrata vezetés, mint egyetlen lehetséges megoldást.

2 KOMMENT